Ez így megnyugtatóbb. Népszavazási ügyek így nem keveredhettek ide alkotmány ürügyén sem, az a néhány árpádsávos lobogtató pedig ebbe az ünnepbe, Árpád-házi királyunkéba még illeszkedhet is, bár a legkevésbé sem akar.

Az állam maga ünnepli az államot - mondta az állam első embere, s ezzel ki is jelölte a béke útját, mert hát abban a kevéssé katartikus közegben, mint egy állam hozsannázása - talán az érzelmek is emberségesebbek lehetnek, mint bármely más utcára vonulós közös alkalmunkkor. (A karácsonyban például manapság éppen az a legkedvesebb, hogy nem lehet rá masírozni, lengetni, és hazának utat mutatni.)

Ráadásul az előző évi vihar közvetlen és sunyi célra tartottsága, tűzijátékba rontása után az idén éppen időben, teljesen kiegyensúlyozott kegyetlenséggel kergetett mindenkit kétségbeesésbe az ítéletidő, tette tönkre a Szent Jobb-körmenetet, mint ahogy kérdésessé ismét az ünnep fénypontját. Találhattunk tehát közös ellenséget, a globális (!) felmelegedés által meghülyített időjárást.

És ebben az igazán végre nem is egymás által, hanem csak az időjárás és egyéb kultikus élethatalmak (l.: történelem) által támadott közegben szép mondatok és gesztusok is születtek. Böjte atyáé - aki persze nem ünnepi alkalomból, hanem arra válaszolva, hogy bizonyos nemzeti önvédő magyarországi magyarok verekedésbe keveredtek Déván, úgy összegezett: bizony, megverik, akinek nagy a szája. Tőkés László és Markó Béla meg csendben együtt avatott szobrot Erdélyben. Eközben a két koalíciós pártelnök szinte csak a határon túliakról beszélt: Kóka János befogadó nyilatkozatot tett, jöjjenek, ha gondolják, Gyurcsány Ferenc pedig minden segítséget megígért, ha jönnek, ha maradnak.

Sólyom László most a nagy viharban is jól egyensúlyozott az általa kifeszített kötélen, amikor azt mondta, hogy sem az nem vezet jóra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piacnak (kis billenés jobbra), sem az, ha az állam a piac helyébe akar lépni (ügyesen vissza balra).

Most közel kerültek ahhoz a nyilvánosságnak beszélők, hogy születésnapi köszöntőként lehessen érteni, amit mondtak, amely ünnepi beszédeknek persze nem hivatásuk a nagy okosság, de ha jól sikerülnek, az egymáshoz tartozás érzését felkeltik.

Lehet persze ellenkezőleg is olvasni, hiszen Sólyom László feldobta a labdát azzal, hogy ez az ünnep csakis az államról szól, arról, hogy István nagy műve az államban való megmaradás, amelyre Navracsics Tibor mint Fidesz-kórus adta meg a választ: de gyenge és alkalmatlan ez a mai vezetés, ám ez szinte már hiányzott volna. Tulajdonképpen ez is az összetartozás egy rítusa.

De azért előhívja Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szintén lapunk ünnepi számában közölt gondolatát is: "Nem hiszem, hogy a fogalmak tisztázása csak az egyház, vagy csak a politikusok kiváltsága lenne. Őrület, hogy lassan húsz éve minden választásnál, amikor elakad az állam vagy a pártok szekere, fellángol a vita az egyházakról. Aztán megyünk tovább, hogy a következő adandó alkalommal megint egymásra borítsuk az asztalt." Így van ezzel az állam is... De ilyenkor, az ünnepen megesik rajta az ember szíve. Hátha kölcsönös lesz.