Provokátorok zavarták meg Kóka beszédét is

Az SZDSZ elnöke augusztus 20-i beszédében arra biztatta a határon túli  fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek Magyarországra, dolgozzanak és vállalkozzanak itt, mert nekik is joguk van a választás szabadságához. Kóka János ezt a Liberálisok Házában, ünnepi  beszédében mondta hétfőn, Budapesten.


"A magyar liberális párt elnökeként és gazdasági miniszterként sem mondhatok mást, mint hogy égetően nagy szükségünk van a határon túli magyarokra"- fogalmazott.

A Himnusz közös éneklésével kezdődött ünnepségen - amelyet tüntetők próbáltak megzavarni - Kóka János úgy fogalmazott: "a  magyar liberális párt elnökeként és gazdasági miniszterként sem  mondhatok mást, mint hogy égetően nagy szükségünk van a határon túli  magyarokra".

Véleménye szerint a határokon túl élő magyaroknak nem  "árvalányhajas pátoszra, kuruckodó beszédekre" van szüksége. Mint  mondta, az aktuálpolitikai érdekek az utóbbi években piócaként  telepedtek a kisebbségek ügyeire, miközben az üres frázisok helyett,  inkább a joguralomban, a közös kulturális és gazdasági tér  kibővítésében, a megvalósítható közös programokban kellene  gondolkodni.

A jogállam normái mindenek előtt - jelentette ki. Hozzátette: Malina Hedvig ügye nem elsősorban nemzetiségi, hanem emberi jogi  kérdés, a települések kettős névhasználata sem szlovák-magyar ügy,  azt nemzetközi szerződések garantálják, és a Rába habzását, a  verespataki szennyezést sem tekinti senki a magyarok elleni  támadásnak. Kijelentette: kézzel fogható, gazdasági, kulturális előnyöket is  kell kínálni a határon túliaknak, példaként említette, hogy  ösztönözni kell az autópályák, utak, hidak építését, lobbizni kell  azért, hogy minél több uniós fejlesztés valósuljon meg Erdélyben és  a Felvidéken.

Beszélt arról, hogy sokan, köztük politikusok nem örülnek a  külföldieknek, még akkor sem, ha nagyobb részt határon túli  magyarokról van szó. "Ők azok, akik a Trianon-matricás autójuk  lökhárítóján hordják a magyarságukat, de a tehetséges határon túli  magyar fiatalokat legszívesebben skanzenbe zárnák valahol a  Hargitán" - jelentette ki.

Kóka János mérhetetlenül hazugnak nevezte a kettős  állampolgárságról szóló vitát. "Az az érdekünk, hogy aki idejön, itt  dolgozik, itt fizet adót, az kapjon magyar állampolgárságot, de ő  minél előbb" - hangoztatta.
Kitért arra is, hogy a szülőföldön boldogulás jelmondata nem  lehet indok, hogy megnehezítsék a betelepülését annak, aki  Magyarországon akar boldogulni.

A pártelnök szerint ha el akarjuk kerülni Budapest és a  nagyvárosok elöregedését, szélesre kell tárni a városok kapuját,  ahogy azt szabadelvű elődeik tették. "Most sem kell félnünk semmiféle idegenektől. Akik ma Szent  István nevében árpádsávos zászlók alatt az idegenek ellen szítanak  gyűlöletet, azoknak fogalmuk sincsen a valódi István-i örökségről, a  befogadásról és a türelemről" - mondta. Kóka János hangsúlyozta: a liberalizmus azt jelenti, hogy mindig  van választási lehetőség, a liberálisok pedig ezt a nemzetpolitikát  kínálják.

Szólt arról is, hogy a liberális nemzetpolitika meghatározó  célja a bővítési és integrációs folyamat fenntartása, az integráció  végpontja pedig egy föderatív Európa, amelyhez hasonlóról Kossuth  Lajos álmodott.
Szavai szerint csak így szabadulhatunk meg egy hamis  Trianon-paradigmától, a sérelmi politikától, a nemzeti értékeinket is sorvasztó bezárkózástól.

A pártelnök beszéde közben "Kóka János, maga nem magyar,  hazaáruló" bekiabálás hangzott fel a színpad előtt, majd a bekiabáló férfit kivezették a Liberálisok Házából. Később kintről még egyszer "ne hazudj" bekiabálás hangzott el. A ház előtt összegyűlt néhány fős, árpádsávos zászlót lengető csoportot a biztonsági emberek  feltartóztatták a bejáratnál, a kiérkező rendőrök pedig igazoltatták őket.

(MTI)

Gonda Lászlót, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivőjét rendőrök veszik körül a Liberálisok Háza előtt, mialatt Kóka János mondott ünnepi beszédet
Gonda Lászlót, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivőjét rendőrök veszik körül a Liberálisok Háza előtt, mialatt Kóka János mondott ünnepi beszédet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.