Vallott a Rasmussen e-mailjeit áruló hacker

Bevallotta bűnét az a dán fiatalember, aki feltörte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen vezető helyről kiszálló Michael Rasmussen internetes postafiókját, s pénzért próbálta több médiumnak értékesíteni a klasszis elektronikus leveleit.

 

A 30 éves számítógépes kalózt még augusztus elsején fogták el Herningben. A cyclingnews című internetes szaklap értesülése szerint jelenleg szabadlábon védekezhet, azonban tettéért akár másfél éves börtönbüntetést is kaphat.

Az ügy július 31-én robbant ki, amikor a B.T. című dán bulvárlap sportrovatának vezetője, Peter Brüchmann elárulta, hogy visszautasította egy Rasmussen e-mailjeit áruló hacker ajánlatát, ám az illető elmondta neki, hogy mindenképpen nyilvánosságra akarja hozni a Touron sokáig vezető kerekes levelezését, amelyből kiderül, hol tartózkodott júniusban.

A doppinggyanúba keveredett 33 éves sportolót július 25-én, a 16. szakaszon aratott győzelmét követően zárta ki csapata, a Rabobank, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni. A versenyző állítólag a Rabobank vezetőinek beismerte, hogy korábban nem mondott igazat, így a holland csapat a vezető hely ellenére azonnal visszaléptette a versenytől és elbocsátotta a klubtól. Később egy lapinterjúban Rasmussen mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.