Két-három évtizeden belül másfél milliárd ember maradhat elegendő ivóvíz nélkül, állítja az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) legutóbbi helyzetértékelő jelentésében. A tanulmány szerint a szárazság és a sokasodó éghajlati katasztrófák emberek millióinak lakhelyelhagyásához, sosem látott méretű tömegvándorláshoz vezethetnek. Migrációs szakemberek azonban vitatják, hogy az éghajlat változása hazájuk elhagyására ösztönözné az embereket.

A melegedő éghajlat valaha döntő szerepet játszott abban, hogy a rómaiak Európa hűvösebb, északi részei felé terjeszkedtek. Évszázadokkal később az egyre zordabbá váló klíma űzte el a germán törzseket Skandináviából, és indította őket dél felé. A VII-VIII. század pusztító szárazságai idején, a vízhiány miatt elnéptelenedtek Dél-Itália és Görögország belső területei. A vikingek Grönland felmelegedését követően telepedtek le a szigeten, és egészen addig maradtak, amíg a hideg miatt újra lakhatatlanná nem vált. Az emberiség történelme során tehát az éghajlat változásai sokszor voltak előidézői tömeges vándorlásnak.

Az IPCC legutóbbi jelentésében arra figyelmeztet, hogy hatalmas migrációs hullám küszöbén állunk - az egyre szaporodó éghajlati katasztrófák világszerte bibliai arányú népvándorláshoz vezethetnek. A Nemzetközi Vöröskereszt 2000-es adatai szerint a környezeti problémákkal sújtott térségekben már eddig is 25 millióan hagyták el otthonaikat - többen, mint amennyien a háborúk elől menekültek.

A kialakult helyzet lehetséges társadalmi hatásairól megoszlik a szakértők véleménye. Egyes vélekedések szerint a következő évtizedekben megindul majd észak felé az úgynevezett "éghajlati menekültek" millióinak áradata. "Éghajlati menekültek már most is léteznek - állítja az Oxfordi Egyetem ökológusa, Norman Myers és számuk elérheti a 200 milliót a következő 50 évben. Ezek az emberek nem látnak más kiutat, és elmenekülnek az emelkedő tengerszint miatt árterekké váló vagy a tartós melegedés következtében elsivatagosodó térségekből, legyen a menedékkeresés bármilyen kockázatos."

Sokan ugyanakkor túlzónak tartják a Myerséhoz hasonló előrejelzéseket. Stephen Castles, az Oxfordi Nemzetközi Migrációs Intézet munkatársa szerint "Myers és a hozzá hasonlók szó szerint értelmezik a várható éghajlatváltozásra vonatkozó becsléseket, majd megnézik, hány ember él veszélyeztetett régiókban. Ez a módszer a menekültek számának túlbecsléséhez vezet." A migrációkutató szerint célszerűbb azt vizsgálni, hogyan reagálnak az adott régiókban élők az éghajlati katasztrófákra, háborúkra, éhínségre. "Az emberek akkor is inkább saját hazájukon belül költöznek máshová, amikor az életkörülményeik már elviselhetetlenek. Nagyon ritkán lépik át az országhatárt."

A kutató szerint jó példa erre Banglades, amely a gyors tengerszint-emelkedés miatt korai indikátora az éghajlat-változási próféciáknak - az ország lakosainak többsége ugyanis a túlzsúfolt tengerpartokon él. "Az ország egyes veszélyeztetett régiói gátakkal megvédhetők, míg más partszakaszokat sorsukra hagynak - de az emberek Banglades határain belül keresnek maguknak új lakóhelyet, és csak nagyon kevesen települnek át végleg Indiába."

Thomas Faist, a Bielefeld Egyetem szociológusa sem ért egyet borúlátó kollégái jóslataival. "Nem szeretném bagatellizálni a problémát, de az éghajlat változásánál léteznek sokkal döntőbb okok, amelyek az embereket otthonaik hátrahagyására késztetik." Ilyenek az etnikai konfliktusok, valamint a gazdasági és politikai vezetés elégtelensége. A szociológus szerint az éghajlatváltozás csupán súlyosbító tényező. "A bevándorlók áradata csak a kiváltó okok ismeretében állítható meg." A professzor azonban kétli, hogy az éghajlatváltozás ezek között szerepel, amikor annyi egyéb konfliktussal kell szembenéznie a Föld szegényebbik felének.

A fenti elmélet ugyanakkor nem általánosítható. Vannak ugyanis régiók, ahol az ott élőket egyértelműen az éghajlatváltozás készteti lakhelyváltoztatásra, és ahol a klímaváltozás következményei már olyan előrehaladottak, hogy a költözés nem oldható meg országon belül. A csendes-óceáni Tuvalu szigetein a helyzet csaknem tarthatatlan: becslések szerint már 40 centiméteres tengerszint-emelkedés is a szigetek vegetációjának teljes pusztulását okozná. Mivel a szigetek laposak, és összterületük mindössze 26 km2, ezért az ország tízezer lakosa nem tud hová menekülni a földjeire alulról beszivárgó tengervíz elől. Az idősek kitartanak megszokott életterük mellett, a fiatalok viszont egyre nagyobb számban költöznének biztonságosabb vidékekre. A menekültstátuszért folyamodóknak mégis masszív ellenállással kell megküzdeniük, noha szorult helyzetük széles körben ismert. Egy 2001-ben született bevándorlási megállapodás keretében Új-Zéland évente maximum 75 tuvaluit fogad be, Ausztrália pedig egyetlenegyet sem. Annak ellenére zárják le határaikat, hogy világviszonylatban ezen a földrészen legnagyobb az egy főre jutó üvegházhatású gáz-kibocsátásának mértéke - míg Tuvalu szigeteinek lakói csupán vétlen elszenvedői az Ausztráliához hasonló, fejlett gazdasággal rendelkező államok által okozott klímaváltozásnak.

1Szennyezett vízfolyás fölött szállítják holmijukat a helyiek Lagos egyik külvárosában