A tepsi és a rács közül könnyeden kiemelhető a készülék lelke, a vastag, kacskaringós elektromos fűtőszál, amely dugaszolóaljbojtban végződő farkával odabenn, az ablaknál lévő zongora alatt pihen két sütés között.

Miután meleg vizes ronggyal letörölgette a felépítményt, vizet töltött a tepsibe, bepászította az elektromos herkentyűt, ráhelyezte a rácsozatot, kivezette az erkélyre a hosszabbítót, kivitt egy hokedlit, rátette a deszkát, kést, villát, húsfogót.

Innentől kezdve már épp úgy történtek a dolgok, mint ahogy a kertben történtek éveken, évtizedeken át.

Na jó, vannak különbségek, ez nem nyolcszáz vagy ötszáz négyszögöles kert, nem is terasz, csak erkély, elég keskeny, egy méter széles, viszont jó hosszú, majd ötméteres. Persze nincsenek az évek, évtizedek alatt begyűjtögetett kellékek sem: a debreceni piacról való hordozható tüzelő alkalmatosság, az őrbottyáni Tüzép-telepen beszerzett, méter átmérőjű masszív rácsozat, a barátoktól kapott tárcsa, a sváb faluban lelt háromláb, a rengetek rács, fogó, hosszú nyelű villa, kés, mimás.

De ami kell, van itt is: van rostély, hő, hús.

Nincs persze vaskos asztal, csak kicsinyke billegő, öreg, masszív padok sincsenek, csak egy rozzant fotel és egy régi szék, igaz, mindnek megvan a maga története, sorsa, amiről csak ő tud már, itt már csak ő.

Itt nem vaskos fából hosszú órák alatt képződött parázson sül majd a szalonna, a hús, a kolbász, hanem villanyon. De a húsozatokból a zsír rá-rácsöppen az izzó fűtőszálra, sisteregve, füstölögve ég el azon, s ez az égésszag bizony visszaháramlik a húsba, majd' olyan, mintha valóságos parázs adna aromát.

A fűtőtest alatt a tepsiben a víz, jó pecsenyelével dúsított víz pediglen felforr egy idő után, és szinte átpárolja a felette lévő sülő anyagokat - ilyen hatást a kertben elérni nem is lehet.

Mikor megjönnek a barátok, vendégek, lassan kiköltözködik az erkélyre, viszi a pácolt húst, a hagymát, a zöldségeket, no meg a fröccsöt.

Az érkezők már szoktatva vannak önkiszolgáláshoz, tudják, hogy a vendégség nem arra való, hogy a házgazdával diskuráljon az ember, arra ott a kocsma.

Jönnek az emberek, persze, azok, no igen.

Van régi ember, újabb és vadonatúj.

Ez is zajlik, ugyebár, óhatatlanul, az ilyenkor obligát embercsere, emberátrendeződés, emberszortírozás - ez ide, az oda, ez ehhez, az ahhoz. És akadnak ingaemberek is, közvetítők, hírvivők, hídverők, árokásók, informátorok.

Van veszteség is, nem kicsiny, nem kevés.

De már annyira megszokta, hogy eltűnnek mellőle, és mégis maradnak, jönnek-mennek vele, segítenek és nehezítenek tovább, hogy aki nincs mellette éjjel, mégis az ébreszti őt, annyira megszokta, hogy nagyon bele bír ívódni emberbe ember, hogy aki egyszer megvolt, azt többé nem lehet elveszíteni, hogy bírja már ezt is. Talán. De azért nagyon tud hiányozni az a kisgyerek. Elvált mostohanagypapának lenni sem mindig egyszerű. Van láthatás, persze, de vasárnap reggeli ágyba bújás már nincsen. Az sincsen. De nem nyafog, tudja, hogy másnak nehezebb.

Bedugaszolja az aljat, ráteszi a rácsra a szalonna-kakastaréjokat mindenekelőtt. Megkeni a zsírral a rácsozatot, ahogy szokta. Szabályozható az alkalmatosság, de még ki kell ismerjék egymást, próbálgatja, ötösre csavarja, aztán tízesre, majd vissza négyesre, hiába, idő kell ehhez is. Amíg az ő régi tűzrakó helyeit, fáit, tüzeit kiismerte, hány, de hány év telt el, ugyebár.

Kijön Feri, átveszi kicsit a sütést.

Régi ember, régi jó vendég.

Nyelvész, irodalmár, de boldogan beszél bármiről. Típusa szerint hivatásos önvendég.

Ez a legjobb vendégfajták egyike; nem kell sokat invitálni, nem kell hetekig egyeztetni, ha hívják - jön, jön azonnal, aznap, bármikor. Nem lehet olyan bokros teendője, hogy ő ne jönne. Ha mégis van, akkor azt bevégzi gyorsan, de utána jön.

Hivatásos vendég, profi, nem kell foglalkozni vele, otthonosan mozog mindenütt, önjáró, önkiszolgáló és önbeszélő mindenekelőtt. Nem érdekli, hogy kinek, hol és miért, ő mondja a magáét.

Most egy kicsit átveszi az erkélyen a sütögetést, de hamar konstatálja, hogy a hely szűkös, nem fér el ott kellő számú hallgatóság, visszaadja a villát, a fogót, betelepszik az asztalhoz. Ott aztán vár pár percet, amíg a diskurzus folyásában valami kis szünet, kis rés támad, abba aztán gyorsan belecsúsztatja végtelenített monológjának élét, ékét, hegyét, és aztán már nem enged, nem hibázik többé, beszél, beszél, beszél, pontosabban előad, hisz vérbeli tanár ő, aki élvezetes órát kerekít bármikor, bárkinek, bármiről.

Kinn az erkélyen fölkerülnek a rácsra a húsok, a kolbászok, a cukkinikarikák. Feszt rendezgetni, tologatni kell ezeket, akárcsak az igazi parázsnál, itt sem egyenletesen oszlik a hő el, a rács egyik részén alig sül, a másikon viszont hamar odakap, folytonosan figyelni, ügyelni kell.

Elkészül az első adag, a hús nem lett nagyon jó, de mindegy - eszik.

Közben új érkezők mondják, hogy a Vígszínháznál már isteni sültkolbász- szag terjeng.

Fölkerül a második javadalmazás a rácsra, ki-kiülnek mellé diskurálni, cigizni, komótosan elmegy ez az este is.

Besötétedik. Tisztul a lég, nagyokat szippant belőle, érezni véli egy kicsit a Duna szagát. Duna. Négyutcányira van, közelebb tán, mint volt a kerttől. Igaz, innen csak behunyt szemmel látja széles, ezüst csíkját.

Amíg a hús sül, lassan elcsendesül az utca. Finom búgás hallatszik csupán, nem tudni, mi az, régen kifigyelte, hogy este, éjjel csöndesen búg a város. És még egy hang szól halkan, de szünet nélkül: az újlipótvárosi háztömbök közepén lévő jókora, és néha roppant buja kertek fái, bokrai közül előszüremlő tücsökcirip. Ez jó. Ez is jó.

Feltünedeznek a macskák odalenn, néha egy-egy nyest vagy micsoda suhan el, de látott ő már a Pannónia utcában mókust is szaladni.

Aztán eldübörög alant az itteni állatok királya, a 15-ös busz.

Jó kis busz, régi, gyerekkori busz, ősi viszonylat. Holtakhoz zötyög, nagynénihez, nagymamához, Szent István körútra, Október 6. utca, Boráros tér felé.

Átül a fotelbe, és azon spekulál, hogy régen, amikor még ezüstgombok voltak a zebrák helyén, amikor még lefegő kutyanyelvek indexeltek a buszok oldalán, és amikor e buszok tetején apró kéményből dőlt a füst, akkor mintha az Október 6. utcán ment volna a 15-ös mindkét irányba...

Arra riad, hogy pirkad. A lakás üres, a sütőt kikapcsolták, a konnektorból a zsinórt kihúzták, kicsit mosogattak is, rendesek.

Bevackol.