Amerikai erőket vonnak ki Irakból

A Pentagon azt tervezi, hogy jövő augusztusig kivonja Irakból az összes olyan katonát, akit az idei csapaterősítési akció keretében vezényeltek oda - közölte az Irakban állomásozó amerikai haderő második számú parancsnoka.

A tábornok arról is beszámolt, hogy az amerikai haderő gyors támadásokat hajt végre az elkövetkező hetekben az al-Kaida terrorszervezet olyan erői és más szélsőséges csoportok ellen, amelyek eddig el tudták kerülni a szövetséges erők biztonsági műveleteit.

Raymond Odierno kifejtette: a szövetségesek az utóbbi hónapokban több területet visszafoglaltak a szélsőségesektől a nagyobb városokban, de az ország távoli szögleteiben még mindig bujkálnak ellenséges erők. A szélsőségesek a rájuk nehezedő folyamatos nyomás, továbbá vezetőik megfogyatkozása miatt sok településről kiszorultak és új helyeket keresnek, ahol támadhatnak.

"Agresszív módon folytatjuk a csökkenő befolyási területeik elleni támadásokat" - fogalmazott a tábornok.

Mint tájékoztatott, a csapatkivonás arra az öt dandárra vonatkozik, amely idén január és június között érkezett meg Irakba, nagyjából havonta egy. Hazavezénylésükre a katonák 15 hónapos kiküldetésének lejártával fog sor kerülni.

Odierno megjegyezte: a jelenlegi terv az, hogy ezeket az egységeket végleg hazarendelik, de a biztonsági helyzet úgy is alakulhat, hogy némely csapategységek helyett újakat kell küldeni.

David Petraeus tábornok, az amerikai haderő főparancsnoka szeptemberben tesz összefoglaló jelentést a folyamatban levő bagdadi biztonsági tervről George Bush elnöknek, a kongresszusnak és az amerikai közvéleménynek.

A Fehér Ház a nyár elején jelezte, hogy az amerikai katonai jelenlét Irakban még akár évtizedekig tarthat.

A Bush által meghirdetett csapaterősítés keretében 30 ezer katonával bővült az Irakban harcoló amerikai katonák létszáma, amely jelenleg mintegy 160 ezer főre tehető.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.