Forrong a veresegyházi képviselő-testület: rendkívüli ülés a népszavazásról

A jelek szerint a képviselő-testületen belüli forrongással újabb fordulatot vesz a hónapok óta húzódó és egyre élesedő fecskendőgyár-vita a Pest megyei Veresegyházán.

Az Élni Veresegyházon Egyesület (ÉVE) honlapján olvasható közlemény szerint a veresegyházi képviselő-testület mejdnem fele (17-ből 8 képviselő) rendkívüli ülés összehívását kérte augusztus 17-én, pénteken estére, mert úgy látják, a fecskendőgyárral kapcsolatos népszavazást a jelenlegi körülmények között nem szabad megtartani.
A NOL beszámolt arról a taktikai küzdelemről, amelynek eredményeként a civilek által javasolt népszavazási kérdést elvetette a helyi választási bizottság többségi döntése; a képviselő-testület utólag már nem szólhatott bele a folyamatba; a szeptember 9-ére kiírt népszavazás időpontja lehetetlenné teszi az utolsó pillanatban elkészülő környezeti hatástanulmány érdemi megismertetését a közvéleménnyel - s mindezek miatt a civilek augusztus 13-án úgy döntöttek: bojkottot hirdetnek a helyi népszavazásra. >>>>>

Csak a népszavazás időpontja változott

Az augusztus 17-i rendkívüli ülésen a következő határozat született: 87/2007. (VIII.17.) Kt. számú határozat: 1.) A képviselő-testület a BD. fecskendőgyárral kapcsolatos részletes környezeti hatástanulmány lakossági megismertetése érdekében a 64/2007. (VI.27.) Kt. számú határozat 2.) pontjában meghatározott népszavazás időpontját 2007. szeptember 23-ra (vasárnap) módosítja. 2.) A képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy a módosított időpontról a lakosságot a hivatalos hirdetőn és a honlapon keresztül tájékoztassa, és gondoskodjon a népszavazás lebonyolításáról."

Ezek szerint nem változott a népszavazásra kiírt kérdés megfogalmazása: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kisrét utcai iparterületen fecskendő-ampulla gyár létesítéséhez az önkormányzat területet értékesítsen?”

Az érintett telek iparterületként értékesítésének  esetleges jogi korlátairól nem szól a határozat.
A veresegyházi képviselő-testületnek a rendkívüli ülést kérő tagjai hasonlóképpen vélekednek a város vezetőinek eljárásáról. A következő határozati javaslatot terjesztik a rendkívüli ülés elé:
"A képviselő testület a 64/2007. (VI. 27.) Kt. sz. határozatát visszavonja, azaz nem kíván helyi népszavazást lebonyolítani a tervezett BD fecskendőgyár beruházás kapcsán."

Indoklásukban azt írják:
"Megítélésünk szerint a BD fecskendőgyár telepítése kapcsán elhatározott helyi népszavazás nem éri el a képviselő testület által megfogalmazott eredeti célját a kitűzött időpontban és a feltett kérdés vonatkozásában., mivel
- nem megfelelő a szeptember 9-re megjelölt időpont, miután a részletes környezeti hatástanulmány elkészültének legkorábbi időpontja augusztus vége. Így nem marad elég idő a lakosság megfelelő tájékoztatására. ˇ
- jogilag nem tisztázott az érintett ingatlan iparterületként való értékesítésének lehetősége

- a képviselő testület augusztus 7-i ülésén polgármester úr kijelentette, hogy a 3 tagú bizottság által megfogalmazott népszavazási kérdés visszakerül a testület elé végső jóváhagyásra. Ezzel szemben nem állt módunkban a feltett kérdést a kiírás előtt jóváhagyni, véleményezni. Jegyző úr viszont nem hívta fel a figyelmünket, hogy ez az eljárás nem felel meg a 14/2004. (XI. 24. ) ÖR. sz. rendeletben foglaltaknak."

A képviselők arra kérik Pásztor Béla polgármestert, hogy "a népszavazás ügyében ne tegyen olyan lépéseket, amely az önkormányzat számára kiadással járna."

Az előzményekről lásd összefoglalónkat>>>>
>

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.