A HM megállapodott Rogánnal

A Honvédelmi Minisztérium megállapodott az V. kerületi polgármesterrel arról, hogy évente mintegy 20 millió forintot fizet a Stollár Béla utca általa használt szakaszáért - jelentette be Bocskai István, a tárca szóvivője, miután Rogán Antal kerületi polgármester a helyszínen tárgyalt Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel.

Rogán Antal a Stollár Béla utca lezárt szakaszának bejáratánál tartott sajtótájékoztatón közölte: az összeget a közterület-hasznosítási társulás számlájára kell befizetni, havi bontásban, számla ellenében. Mint mondta, a megállapodást szeptember 13-án szeretné beterjeszteni a képviselő-testület elé.
   
Rogán Antal hangsúlyozta, számukra elvi kérdés, hogy a közterület-használatért mindenkinek fizetni kell, így a minisztériumoknak is. Ezért hajlandóak elengedni visszamenőleg minden követelésüket, beleértve a büntetéseket is.
   
Elmondta, a 2010-es dátum azért került a megállapodásba, mert nem tudni milyen feltételekkel alakítják majd ki a kormányzati negyedet. Amíg ezt a területet használja a tárca, addig honvédelmi érdekből, biztonsági okokra hivatkozva kérhetik ennek az utcarésznek a lezárását. Ha a terület magántulajdonba kerülne, fel kell szabadítani az utcát.
   
Bocskai István közölte: az V. kerület nem vitatja azt, hogy a honvédelmi tárca az épület előtt és mellett található parkolókat jogszerűen használja, hiszen azok a minisztérium vagyonkezelésébe tartoznak, így ezek használata jogszerű.

A belvárosi önkormányzat azt sem vitatja, hogy a Stollár Béla utca szóban forgó részét - a HM és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti területet - mind ez idáig jogszerűen használta a tárca, ennek jogszerűségét hitelt érdemlően bemutatták.
   
A szaktárca elismeri, hogy ez közterület, és annak további használatáról megállapodásra van szükség. A megállapodás értelmében 2007. július 1-jétől 2010. június 30-ig a minisztérium évente mintegy 20 millió forintot fizet közterületi használati díjként. A területet honvédelmi érdekből tartja lezárva a honvédelmi tárca, ezt infrastrukturális és biztonsági okokból teszi így - mondta Bocskai István.
   
A jogszerű használatért az önkormányzat eddig nem kötelezte díjfizetésre a tárcát - ismertette a szóvivő.
   
Bocskai István közölte, hogy a konkrét szerződést a tárca jogi szakállamtitkára és az önkormányzat felelős szervezete fogja kialakítani úgy, hogy a polgármester azt a szeptember 13-i testületi ülésre bevihesse.
   
Egyetértés született arról is, hogy a megállapodás meghosszabbítható, vagy a terület jogi státusának átalakítása is szóba kerülhet.
   
Bocskai szerint a csütörtöki nyilvános földmérésen alapul ez a megállapodás, a polgármester elfogadta az adatokat: 1.352 négyzetméternyi területért fizetik majd a díjat. A földmérésről szóló jegyzőkönyvet átadták a polgármesternek.

Rogán Antal elmondta, hogy a terület nagyságáról nem rendelkeztek eddig pontos adattal, így szükség volt a csütörtöki földmérésre. Hozzátette: eddig 2.050 négyzetméterrel kalkuláltak.
   
A polgármester kiemelte, hogy a megállapodás azonos feltételek alapján született, mint korábban a Magyar Nemzeti Bankkal, vagy az Országgyűlés Hivatalával megkötött dokumentum, ugyanaz a tarifa és a feltételrendszer is.
   
Elmondta: az Egészségügyi Minisztériummal is készen áll a megállapodásra azonos feltételekkel. Még pénteken keresni fogja titkársága az egészségügyi minisztert, hogy keddre új időpontot kérjen. Bízik abban, hogy a tárgyalások ott is eredményre vezetnek a parkolóról.

MTI

Rogán Antal és Bocskai István bejelentik a megállapodást
Rogán Antal és Bocskai István bejelentik a megállapodást
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.