Nem gond, ha a kabinetfőnök patikatulajdonos?

Nem tartja aggályosnak a szaktárca, hogy a minisztérium kabinetfőnöke, Matejka Zsuzsa egy olyan piacon szerez üzletrészt, amelynek szabályozásában aktívan részt vett. A sajtóosztály szerint ugyanis a patikákra egységes szabályozás vonatkozik, így nem juthat jogtalan előnyhöz a piacon munkatársuk. Egyébként is azokban a társaságokban, amelyekben a kabinetfőnök érintett, hét- illetve 12 százalékos részesedése van, ám egyik cégben sem gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Matejka a főváros egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontja patikájának a résztulajdonosa - számol be a ma megjelenő HVG. Nemrég szerzett üzletrészt az eMeRGency Vital Gyógyszertár Üzemeltető Kft.-ben. A cég 2007 elején alakult, öt taggal, hárommillió forintos alaptőkével. Tavasszal újabb tulajdonos, a kabinetfőnök korábbi munkaadója, Somody Imre csatlakozott. Ezt követően a kft. és az egyik tulajdonosa, Radnai Gergely - az egészségügyi reformok előkészítésével megbízott korábbi kormánybiztos, Radnai György fia - Evital-MOM Gyógyszertár Kft. néven - újabb céget hozott létre. Több pályázó is akadt, de ez a vállalkozás szerzett jogot arra, hogy patikát nyisson a budai MOM Park bevásárlóközpontban. A helyre az Azúr Kereskedelmi Zrt. is pályázott, ám mivel nem nyertek, a tisztiorvosi szolgálat elutasító határozatát bíróságon támadták meg. A patikaalapítást engedélyező hatóság felett a minisztérium gyakorolja a felügyeletet. A kabinetfőnök már tulajdonosa egy gyógyszertári vállalkozásnak, kültagja a Csanak Bt.-nek, amely 2006 januárjában a Ferihegyen szerzett patikanyitási jogot.

Lapunk úgy tudja, a repülőtéri patika nem túl nyereséges.

Lapzártánkig Matejka Zsuzsa, aki szabadságát tölti, nem reagált megkeresésünkre. Úgy tudjuk, hogy várhatóan év végén, az egészségbiztosítási modellváltásról szóló jogszabályok elfogadása után távozni akar a közszolgálatból.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.