"A sarat jobban bírom, mint gondoltam volna. A por lepattan. Nehéz érteni, de a hőséget könnyebben viselem itt, mint amikor háromszáz oldalnyi korrektúra vár az átforrósodott panelban. A szeméttel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de ahhoz nem kell a Sziget műanyagpoharai, papírtálcái közt gázolni, hogy legyenek. Elég egyszer megjárni az Esztergom-Bp. utat a 11-esen, hogy igen. Az útmenti ráadásul örök, csak az enyészet takarítja.

A nyakba hányók, a lejmolók is más jellegű gond, de az ember, aki nem huszonkettő, látott már beszívott fickót nem is egyet, ismeri a hajlásszöget, a ritmust, hogy elkerülje az ingmosást. A lejmolók pedig csak a kelleténél nagyobb szívűekre hatnak. Soha nem jártam a Szigeten annyi pénzzel, hogy elég lett volna, ha feltámadt a sör utáni vágy (némi Unicummal), azért aztán a vágy lenyomva. Ha a vágy lenyomva, az ember, aki lenyomta, ráébred, mérhető a különbség a hedonista és az aszkéta közt. Az aszkéta ugyanis mindent lát. Amit nem akar, azt is. A hedonista magát látja, magát szereti, látja is és szereti is nagyon, később szenved tőle, mint a kutya, amelyik kilencet.

Nem azért nem megyek, mert a politikusok felfedezték maguknak. Dehogy. Torgyán, a politikai populitás hazai nagyja sem volt képes visszariasztani akkor, amikor még Torgyán fehér öltönyben, zöld ingben létezett. A politika minden csuporba belenyal, ahol mézet gyanít. Rendben van. Miért ne volna rendben?

És nem a Sziget zenéje tart vissza. Az tavaly sem, öt éve sem volt az enyém, ha hellyel-közzel mégiscsak. Az öreg bóvlimesterek korábban sem, a nevetséges, szánalmas, röhejes macskajancsikra, akik ott billegnek, mert felragadtak a légypapírra, és mert a légypapírt tartó kéznek ez az érdeke. Tingli-tangli pojácákra barna bőrű gidával, kokárdás lelkülettel még annyira sem. Az Illést nem mondom, mert Illésből nálam egy korábbi, valójában totálisan politikamentes vonulat áll a polcon, azt pedig aligha löki le ez a mai.

Az se kizáró ok, hogy a gyerekeim, gyerekeim barátai, barátaim unokái töltik meg a sátrakat, a sörözőket és borozókat, nekik szerzek esetenként helyet, akkreditációt, szülői engedélyt, kölcsönpénzt.

Hanem akkor miért? Miért az utolsó?

Ez az. Az okot csak az értheti, aki eltöltött egy napot, egy éjszakát a Szigeten. Aki ült a fűben klezmert hallgatva. Mialatt puhán besötétedik látja a közös ritmusra ringatózó, a zenében elolvadt közönséget, ő is átveszi. Lassan valami utópisztikus búra ereszkedik fölé, és azt hiszi, ennél nagyszerűbb, bizsergetőbb pillanatot még nem élt át. Kitörlődik minden. Talán a nevét sem tudná megmondani hirtelen. De a gyerekei születési dátumát biztosan nem. Minden Szigeten töltött napra jut ilyen tíz perc. Máskor óra. Amikor időtlen és valóságtól távoli minden, ami nem az adott érzés, adott organizmus.

És a reggelek. A Sziget hajnalai nem a Duna-parti kempingek steril hajnalai. Pedig azt gondolhatná, aki nem élte. Nem. Itt az élet nem áll le. Csak egy kicsit. Aki nagyon álmos, és nagyon fáradt, lehúzza a rolót, de úgy marad. A fílingben. Abban a világban, amelynek odakint nincs testvére, nincs párja. Ébredéskor nem a tévé nyitja a szemét a hazugságdömpinggel. Hanem a lelassult Szigetet látja, a törődött, zsibbadt Sziget-népet. A felszálló párát, a párán áthasító fényt, az ezer színt, formát és varázslatot. És gyönyörűek a lányok. A füvön a harmat. A fához láncolva csillogó kerékpár. A sátrakból kilógó koszos lábak. És mindez nem szentimentalizmus. Egy pillanatig sem érzi lírának a néző. Azt hiszi, ez a valóság.Hát itt a dög elásva. Ezért utolsó Sziget az idei. Már nincs energiám visszaváltani a profán álomból a reáliába. Komoly erőfeszítés a gép mögé ülni, szokni a rabszolgalétet. A napok telnek, és még mindig nem vagyok itthon, harmadértékű munkát végzek harmadlélekkel. A lélek többi része elmarad a Szigeten, mint az öreg nihilistáé. Aki nem akar mást, csak lenni. Tovább a blogba

(nolblog)

Ambient sátor /1.