A Nemzeti Gárda szárazföldi alakulataiban jelenleg 325 ezren, a légierőhöz kapcsolódókban további 106 ezren szolgálnak. A toborzóhelyeken elsősorban a 10-20 ezer dolláros belépési bónuszt, a szakma, illetve az egyetemi diploma megszerzéséhez nyújtott anyagi támogatást, illetve a megélhetéshez kevés, ám zsebpénzként jelentős juttatásokat hangsúlyozzák. A kötelezettségek között a havi egy hétvégét, valamint évente két hetet kitevő kiképzést sorolják fel. Arról kevesebb szó esik, hogy a gárda tagjait alkalmanként akár két évre is behívhatják tényleges szolgálatra, és legalább egy hat-tizenkét hónapos turnus erejéig gyakorlatilag mindanynyian megfordultak már Irakban. A Pentagon augusztus elejétől már csak arra vállal garanciát, hogy két, maximum 24 hónapos behívás között legalább két év telik el. Vagyis egy hatéves szerződési periódusból a gárdista akár négy évet is tényleges hivatásos katonaként tölthet, ami egészen más, mint a toborzók által sugallt "hétvégi milicista" imidzse.

A már-már válságba hajló helyzet egyrészt az iraki háború miatt alakult ki: a 90-es évek elején leépített tényleges alakulatok nem győzik az emberigényes megszállást. Másrészt az USA már nem tud háborúzni a gárda nélkül: takarékossági okokból ide szerveztek ki egy sor kulcsfontosságú feladatot. Például a légierő összes légi utántöltő egysége a Nemzeti Gárdánál van.

Az önkéntesekre és családjaikra jutó nagyobb teher miatt csökkent a gárda vonzereje, a hazaszeretetre apelláló reklámok mellett egyre nagyobb összegekkel kell a belépésre ösztönözni a fiatalokat. Az is aggodalomra ad okot, hogy lepusztult a felszerelés, amelynek elvben ugyanolyan korszerűnek kellene lennie, mint a tényleges hadseregnél, a valóságban azonban ez sosem volt így.