Napalm Deathnek hívják a négy wolverhamptonit egyébként, a brutális zajt pedig grindcore-nak: géppuskadob, rövidzárlatgitár és hörgés, az ipari társadalom négyakkordos haláltusája, ezt is Margaret Thatchernek köszönhetjük, ugye, ha nem zárja be egész Észak- és Közép-Anglia iparát, akkor a munka nélküli bányászok és vasasok gyerekei talán sosem kezdenek minden korábbinál elkeseredettebb és dühösebb zenéket barkácsolni a garázsokban. Így a Napalm Death művei természetesen erősen szakszervezeti ihletésűek, de én nagyvonalúan lefejtem róla az ideológiát, mert lássuk be, Margaret Thatchernek igaza volt.

Minden jó Napalm Death-koncert (rosszat még nemigen láttam, bár évente átlag kétszer játszanak errefelé) erősen végítéletszerű, úgyhogy ezzel be is zártam az én Szigetemet.

Néhány órával korábban még meghallgattam gyerekkorom legszebb dalait a szörnyű nevű Zúzda színpadon, AMD volt, a magyar hardcore punk klasszikusa, talán nyolcvanhétben láttam először, aztán szinte együtt nőttünk föl, Kőbánya-Kispest, Mutter klub, Fater Klub, Fekete Yuk, amíg meg nem halt Sotár, az énekes. "Nézz szét! Mozdulj!", "Minden rendben van, a pulyka már készül", "Keresztre feszítve sikít a téboly", megannyi andalító világsláger, és addigra már liter körüli minőségi fehérbor (töki Nyakas, de lehetne akár fordítva is), ezt nevezem én kulturált szórakozásnak.

Viszont így nem tudok elmenni amellett, hogy. Illetve mellette nagyon is elmentem, sokszor, pont ezért nem tudok most nem ejteni róla néhány szót. Pont ennél a szörnyű nevű színpadnál volt a Pannon (Djuice - tudják, mi az? valami divatos gyümölcslé?) pavilonja vagy mije, úgy is mondhatnánk: a köcsögség btl marketingmegoldása. Nem tudom, mennyire ismerik ezt a sztorit: a Pannon főtámogató volt a Szigeten, aztán nem lett az, persze ezt akkor jelentette be, amikor már nem lehetett helyére más szponzort keresni, majd ezután, hogy egy fillért sem költött a rendezvényre, talált egy olyan helyet a Szigeten, amely nem a főváros kezelésében van, hanem a főváros valami ügyosztályának a rokonának az ismerősének a bérleménye, mindegy, de a fesztiválhelyszínen belül, szóval kibérelte ezt a területet a Pannon, és ott berendezte a kis helyszínét, belógott a fesztiválra, mint egy kannásborra spóroló csöves.

Ebbe a Sziget nem fog belehalni nyilván, a Pannonnak sem lesz belőle különösebb baja (bár az én cégemnél fölvetem majd, hogy talán húzzunk más szolgáltatóhoz), de azért két aspektus érdekes itten.

Az egyik az, hogy miképpen épül le szellemileg egy vállalat. Hogyan jut el eddig a káeurópai simliskedésig, autónepperstílusig. A Pannon néhány éve még a legprogresszívebb volt az összes nagy marketingpénzekkel rendelkező vállalatok között. Kommersz megapopkoncertek helyett világzenét támogatott, alternatív színházakat, kulturális akciókat. Most meg ez van. (A szellemi leépülés egyik biztos jele volt a Djuice-kampány, minden idők egyik legostobább és legkevésbé hatékony magyarországi reklámkampánya, egy magyarul kiejthetetlen, értelmetlen márka fölösleges bevezetése. Szerintem annyi elköltött százmillió után sem tudja a célcsoport tizede sem, hogy mi lehet az a Djuice.)

A másik érdekes jelenség pedig az úgynevezett Günther-effektus. Ezzel írjuk le azt a viselkedésváltozást, amely végbemegy a legkulturáltabb, legdisztingváltabb cégekben/személyekben, amelyek/akik valamely kulturált, disztingvált nyugati országból Magyarországra érkeznek: Günther, az észak-bajorországi traktoros otthon végtelenül dolgos, törvénytisztelő ember, példás családapa, de négy nap Plattensee-környéki tartózkodás után már hetvennel fordul rá a Golf GTI-vel a balatonfüredi körforgalomra, kicsit szalonspicces is, és épp egy kuplerájba siet, alig tudnak elugrani előle a zebrán a helyi nyugdíjasok.

A Pannon tulajdonosa egy norvég cég, a Telenor. Hatalmas, hipermodern üvegpalotában lakik Osló mellett, Fornebuban, egy fjord partján, a munkaidő végén gyönyörű fehér jachtok siklanak ki a tengerre a cégkikötőből. Norvégiában a Telenor sosem merne megpróbálkozni ilyen kis fesztiválbelógással, pitiánernek tartanák, méltatlannak, egyszerűen eszébe sem jutna senkinek, a skandináv üzleti etikán nevelkedett elegáns menedzserek olyan dolognak tartanák, mint kandallóba hugyozni a golfklub szivarszobájában.

De Magyarországon, ott lehet. Ott akár túl is lehet tenni a bugris őslakosokon. (Emlékszünk a Djuice-kampányra? Ütődött indiánnak - ez vagyunk mi - hozza el a mobiltelefont a derék konkisztádor - ez a Telenor lehet.)

Na, mostanra meg is találtam a fejem, nem gurult nagyon messzire. Hallgassunk egy kis Napalm Deatht, és lépjünk be a legközelebbi szakszervezetbe.