Kezdjük a Védegylettel. Magam nem azonosulok Deák Péternek a Védegyletet illető sommás véleményével. Bár e társadalmi szervezet munkásságát részleteiben nem ismerem, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok területen fejt ki az ország, akár annak a biztonsága érdekében is hasznos, pozitív tevékenységet. De abban is biztos vagyok, hogy a lokátor ügyében nem cselekedtek körültekintő módon, nem vették figyelembe eléggé az ország biztonságának szempontjait. Ha belegondolunk, ami a lokátor ügyében történt, beleillik abba a folyamatba, aminek a rendszerváltozás óta tanúi vagyunk. Megfigyelhetjük, hogy a Védegylethez hasonló társadalmi szervezetek még nem találták meg a helyüket a társadalomban. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szerepüket felnagyítsák, és minden eszközt megragadnak, hogy tevékenységük határait a lehető legmesszebb kiterjeszthessék. Teszik és tehetik ezt azért is, mivel az "átkosban" ilyesféle szervezetek egyáltalán nem tevékenykedhettek. A gyakorlatot most igyekeznek megszerezni. Látjuk, milyen áron!

Itt jön az érem másik oldala: a hatalom és a politika válaszai. Látjuk, milyen ellentmondásosan, setesután reagál a hatalom a civil mozgalmak sokszor, mint ez esetben is, agresszív fellépésére. A politika bizonyos szereplői viszont nagyon is tudatosan igyekeznek kihasználni a helyzetet. Példa erre a Deák Péter által is idézett polgármesterjelölt, aki a pécsi fórumon azzal kampányolt, hogy ha őt választják, nem lesz a Tubesen radar. Egyébként a radar telepítésének előkészítése az alatt a négy év alatt is eredményesen folytatódott, amikor az ő pártja, a Fidesz kormányozta az országot. Abban sem vagyok biztos, hogy a másik oldal makulátlan ebben az ügyben. Valószínűleg sem az előző pécsi polgármester helyi körökben neki tulajdonított autokratizmusa, sem a mostani ellentétes, "manőverező" magatartása nem segítette elő a radarügy végleges rendezését.

És akkor még nem beszéltünk az országos nagypolitikáról! Amit Sólyom László köztársasági elnök úr, a hazánk védelmére rendelt honvédség főparancsnoka tett, valószínűleg példa nélküli az államfők eddigi működésében. Ő ugyanis hivatalba lépése után nem sokkal, az őt támogató Védegylet tagjaival együtt tiltakozásul felgyalogolt a "gonosz állam" által (szerinte) megcsonkítani kívánt Zengő tetejére. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az elnök szembemenetelt az általa (ha békeidőben szimbolikusan is) főparancsnokolt honvédelem érdekeinek. Meg is lett az eredménye! Nem sokkal a menetelés után az akkori honvédelmi miniszter (máig sem érthető, milyen politikai megfontolásból!) "zsebszerződést" kötött, kiegyezett az elnökkel a macerás Zengő helyett a nyugalmasabb lehetőségnek tűnő Tubesben.

Mára persze már innen is inkább "rugalmasan" elszakadnának, amit szépen mutat az elnök hivatalának nemrég napvilágot látott közleménye, miszerint az elnök úr továbbra is elfogadhatónak tartja a Tubest - amennyiben sikerül a pécsiekkel közmegegyezésre jutni! Nos, mindannyian tudjuk, hogy ez az, amit képtelenség elérni.

De van ennél nagyobb bibi is! Mégpedig az elnök úrnak A szólás szabadsága című műsorban, egy hosszú interjú keretében elejtett sejtelmes megjegyzése, miszerint tud ő egy alkalmas helyszínről, amit a műsorvezetőnek s így az ország közvéleményének ugyan nem, de Szekeres honvédelmi miniszter úrnak szívesen elárul. Én bátran kimondom, hogy nem lehet itt semmiféle titok, nem kell senki fülébe sugdolózni. Annak idején a szakemberek tisztességesen felmértek minden szóba jöhető helyszínt. Egy újabb helyszín újabb problémákat vetne fel, és összességében még kedvezőtlenebb lenne, mint a Tubes. Arra viszont az elnök úr megjegyzése jó lehet, hogy az ügyet tovább lehessen nyújtani, húzni-vonni, s ezáltal reménysugarat mutatni a Pécsett elszántan tiltakozóknak.

Mint tapasztalható, nincs érzékelhető, érdemi előrelépés. A Tubes körül pedig, efelől nincs kétségem, még lesznek fejlemények. Akár szélsőségesek is. Nem kívánom megérni, de érdeklődéssel figyelem az eseményeket.

A honvédelmi miniszter úr De Blasio, fideszes európai parlamenti képviselő levelére írt (félrevezetően és túlontúl udvarias, bár vélhetően bírálatnak szánt) válaszában tényként ír a Zengő különben sohasem igazolt "társadalmi elutasítottságáról", és valamilyen nemzetközi presztízsveszteségről is említést tesz. De kibújik a szög is a zsákból, amikor Szekeres úr a létesítmény megvalósításának és fenntartásának költségeiről ír. A radar megépítése-fenntartása a Zengőn a költségvetésnek pillanatnyilag valóban valamivel többe kerülne, mint a Tubesen. Csakhogy a megkívánt lefedettség biztosításához a Zengő kivételével mindenhol kiegészítő berendezéseket kell beszerezni és azokat folyamatosan üzemeltetni, s ezek a költségek évről évre jobban terhelnék az adófizetők zsebét. Állítom, feleslegesen.

Ami pedig a nemzetközi presztízsünket illeti - nos, azt már régen sirathatjuk. A NATO-ban való szereplésünk, teljesítményünk egyfolytában ellentmondásos, a radarügy csak "hab a tortán". Ne tévesszen meg senkit, hogy a NATO-ban nem "cipővel verik az asztalt" és nem ordítoznak a honvédelmi miniszterrel vagy a vezérkari főnökkel. Attól még az illetékesek finoman bár, de folyamatosan érzékeltetik a véleményüket. Még akkor is, ha ezt sokan dicséretként vagy teljesítményünk elismeréseként kommunikálják.

Hál' istennek, egyelőre nincs baj, nincs eltévedt vagy ellenséges szándékú légi cél. El lehet még egy ideig játszani a demokrácia homokozójában. Talán még a NATO sem áll el a nekünk sok-sok milliárdot jelentő radartelepítéstől, és a lassan elkészülő lokátor után sem kell óriási kötbért fizetnünk. De, hölgyeim és uraim! És mi van, ha mégsem érünk rá? Ha mégis történik valami? Ha majd a böszmeségért kamatostul meg kell fizetnünk? Akkor vajon megvéd-e bennünket a Védegylet?

A szerző ny. ezredes, katonai elemző

- Nincs más hátra, autópályás álcázást kell alkalmaznunk. A sok felhajtó, völgyhíd meg áthidaló közt senkinek sem fog feltűnni egy egyszerű lokátorállomás!