Ismételjünk. A fundamentalizmust a szakirodalom az antimodernizmus szinonimájaként is használja: lényege, hogy a politikai rend egy egyetemesnek kihirdetett (vallás)erkölcsi rend végrehajtó mechanizmusának tekinti magát. Ennek megfelelően Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében - figyelem: írásom erről szólt! - új politikai gondolkodás szükségességéről beszél, mely a "teremtés rendjét" veszi védelmébe. A pártelnök szerint hosszú évek óta ez a vezéreszme irányítja politikai gondolkodását.

"Nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot - ami a magyar nemzet e világi országa -, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek" - hallhattuk korábban Orbán politikai credóját. Máshol arról beszélt, hogy akik őket gyűlölik, azok azt gyűlölik, "amit mi, keresztények hiszünk". Vagyis: a politikai ellenfél valójában a kereszténységet gyűlöli, azaz a kereszténység, az Isten ellensége. Ennek jegyében hallhattuk a választások előtti pártkongresszuson az egyik előszónoktól, hogy "mindenkinek el kell mennie szavazni, és meg kell győznünk az embereket, hogy ne Barabást válasszák, ne őt váltsák ki Pilátustól, hanem Jézust, a fényt és világosságot és az életet". A Fidesz "nemzetstratégiai szövetségeseinek" tekintett úgynevezett történelmi egyházak - bizonyos körei - hosszú évek óta felelősek a belpolitikai küzdelmek kozmikus küzdelemként való beállításáért. Egy jellemző nyilatkozatban például az "ateista-liberális" pártokat ostorozva kijelentik, hogy jelenlegi "demokráciánk egy tézisre, az ateizmusra, egy tagadásra épül, arra, hogy nincs Isten!". Illetve: semlegesség márpedig nem létezik, és "a társadalmi tolerancia hamis", hiszen ez az "istentagadásra épülő szemlélet" nem engedi meg, hogy "az isteni erkölcsi értékrend megjelenjen a társadalmi törvények rendező elvében". A tárgyilagos elemző imázsát felettébb rontja, hogy G. Fodor egy szóval sem tér ki a fentiekhez hasonló kijelentésekre, kritizált írásom tulajdonképpeni tárgyára.

Ehelyett azt erősítgeti, hogy a Fidesz nem antimodernista, hanem "antikommunista" párt, és "a morális állam melletti elkötelezettség nem fundamentalizmus, hanem a posztkommunista logika relativizáló és nihilista tendenciáival szembeni morális állásfoglalás". Meglehet, hogy a Fideszben ezt sokan így gondolják - bár növelné hitelességüket, ha morális érzékenységük a posztpolgári logika relativizáló tendenciáira is kiterjedne -, ám én nem a Fideszről, hanem Orbánról beszéltem, utalva arra is, hogy a jobboldalon nem mindenki - talán maga G. Fodor sem - örül a pártelnök ideológiai sodródásának. Aki a nyugat-európai korszellemet meghatározó - meglehetősen sajátosan értelmezett - '68-as kulturális "ellenforradalom" európai "leverésének" szükségességéről szónokolt Tusnádfürdőn, illetve arról, hogy az európai emberek "erkölcsi relativizmus helyett" újfent "fogódzókat és eligazodási pontokat keresnek, illetve várnak szellemi és politikai vezetőiktől". Itt szó sincs poszt- és antikommunizmusról: Orbán az antimodernista filozófia alaptoposzaihoz folyamodik (kéretik ezek tanulmányozásában elmélyülni), ahogyan a pártelnök legutóbbi kongresszusi beszédét értékelő Lánczi András pártelnöki tanácsadó is, aki szerint a politika kétszáz éve "csak a pénzről szól", és ehelyett "spirituális politizálásra" van szükség.

(Itt világítanék meg Kozma György számára egy fointos kólünbséget: az orbáni "morális politizálás" egy transzcendens, azaz: nem vitatható erkölcsi rend politika és össztársadalmi "előírására" irányul. A semleges állam elve viszont éppen ennek elutasítására, a morális értékválasztás szabadságának biztosítására irányul.)

Megjegyzem, írásomban nem kívántam mással, a politikai pártok és küzdelmek egyéb sajátosságaival foglalkozni. Így nem állt szándékomban azt sugallni, hogy a balliberális oldallal ne lennének más téren ugyancsak súlyos problémák. Tény azonban, hogy a fundamentalista és antimodernista politizálás jegyei - különösen a politikai küzdelmek üdvtörténeti síkra terelése - azon az oldalon nem figyelhetőek meg. A szocialistáknak a népszavazással kapcsolatos állítólagos cinizmusa és "demokratikus elkötelezettségük pátosza" közötti ellentmondással sem azért nem foglalkozom, mert ez számomra "kellemetlen kérdés". Hanem azért, amiért G. Fodor nem foglalkozik például a Tour de France doppingbotrányával: tudniillik témánk - Orbán antimodernista coming out-ja - szempontjából mindkettő irreleváns. Az, hogy G. Fodor tézisemet a kormány - vélt vagy valós - bűneire utalva igyekszik delegitimálni, csupán azt bizonyítja, hogy nem a konkrét témában kívánt állást foglalni, hanem a két politikai tömörülés közötti küzdelemben.

Buda Péter,

valláspolitikai szakértő