A projektek össze is álltak a most véget ért ötéves tervezés során, és mégis: valami nem stimmel. Nincs össznépi lelkesedés, rendben. Nincs a pártok között egyetértési minimum, kár. Nem állnak ugrásra készen vállalkozók, bankok, önkormányzatok, vagy ha mégis, inkább ímmel, mint ámmal. Valahogy nem állt még össze az egész.

Az operatív, kiemelt, ilyen-fejlesztő és olyan-támogató programok sok régi hiány pótlására jók. Az is világos: e tervek eddig úgy készültek, hogy megfeleljenek a pénzszerzés elvárásainak. Ideális esetben a megszerezhető pénz akár nyolcvan százaléka megjön. A tervezés öt éve mégis úgy telt el, hogy a szélesebb közvéleménynek nem állt össze a sok milliárd forint és a sok projekt egy felfogható, követhető programmá. Nemhogy országos - nemzeti - célrendszerré, hanem regionális és helyi vízióvá sem igazán. Biztosan sok szakember érti, hol és hogyan kapcsolódnak a megszorítások és reformok a fejlesztési pénzekhez. Előfordulhat, hogy a vidékfejlesztési pénzek hasznát tényleg összecsatornázzák az infrastrukturális és környezetvédelmi forrásokkal is. Erre a cikkre nyilván kapom majd a sértődött és kioktató válaszokat, hogy de bizony, itt és ott, ezen meg azon a papíron, fekete-fehéren ott van, amit hiányolok.

A közbizalmatlanság általános légkörében azonban alighanem túl kevés és túl késő lesz előhozakodni ezekkel. Hiszen már azt is nehéz lesz megmagyarázni, miért Budapest és a középső régió kapja a közlekedési pénzek olyan nagy részét, miért kap a vasút viszonylag keveset, és a vízi utakra miért nem jut szinte semmi. Persze, tudom: az elkezdhető projektek voltak előnyben.

De vajon továbbgondolták-e, hogy a sok pénz mennyit hoz majd egyéni, kisközösségi, helyi, kishatalmi, általában: mikrogazdasági szinten? Mármint túl azon, hogy lesz belőle egy jobb út, és rajta nagyobb teljesítményű traktor? Nem lett régiós közigazgatás (az ellenzék sara), és nem tisztult a fejlesztések és a pártfinanszírozás összecsatornázásának gyanú-sara sem. Egy szó, mint száz, megeshet, hogy a négyes metrónak nagyjából ugyanúgy fanyalogva fogunk örülni, mint a kőröshegyi viaduktnak, és megtörténhet: sok, majdan megvalósuló projekt bizonyul majd túl drágának, túl későn megtérülőnek. Egy idő múlva elegünk lesz abból is, hogy mindezeket fejenként legalább ötször adják át ünnepélyesen az imázsfejlesztési pénzeket felhasználó politikusok. A szocialisták múltkori választási kampányának eleve része volt a nemzeti fejlesztési terv egy korábbi változata, utána nehéz is lett volna hitelesen nemzeti konszenzust szorgalmazni, nem is erőltették. A következő kampányban "magától értetődik", hogy a kész, sőt a félkész projektekre épül majd - az ország is némiképp, de elsősorban: maga a kampány.

John Lukacs mondogatja: az a valóság, amit az emberek gondolnak és éreznek. Ha ez igaz, akkor valahol a főkönyvekből is hiányozni fog a most elsikkadt lelkesedés.