A hatvanöt évvel ezelőtt írt füzetecskét a második világháború során Irakba vezényelt amerikai katonáknak szánták. Az irakiakat a németek is szerették volna megnyerni szövetségesüknek, így fontos volt, kinek sikerül kivívni a bizalmukat.

A mindössze 44 oldalas kézikönyvre a Chicagói Egyetemen figyeltek fel, miután az Oxfordi Egyetem könyvtára három éve egy sorozat nyitányaként kiadta a Nagy Britanniába induló katonáknak szóló hasonló könyvet. A britek visszariadtak az iraki változat politikai töltetétől, az amerikaiak viszont látták az üzleti lehetőséget.

Az amerikai törvények szerint a szövetségi állam intézményei által kiadott művek jogdíj nélkül másolhatók. A chicagóiak már a harmadik utánnyomásnál tartanak: a régi brosúrát viszik, mint a cukrot.

Az új előszót az Irakot is megjárt John Nagl alezredes írta, aki sokat adott volna, ha Irakba indulása előtt látja meg az egyszerű kulturális tanácsok sorát tartalmazó kiadványt. Ennek híján az amerikaiak a saját bőrükön tanulták meg újra, amit annak idején már tudtak: a ramadán idején az irakiak a szokásosnál is harciasabbak. Különben is, "az iraki férfiak kitűnő harcosok, akik szinte mindenki másnál jobban értenek a gerilla-hadviseléshez". A Pentagonnak még mindig nem esett le a tantusz: bár a katonai támaszpontokon könyvesboltokat üzemeltető cég már rendelt a stílusában és tartalmában is meglepően friss kézikönyvből, a fegyveres erők parancsnoksága egyelőre tartózkodó.

Örökérvényű tanácsok a Bagdadba indulóknak

A kézfogás kötelező, ám az irakiakhoz másképp tilos hozzáérni. Nem szabad játékosan birkózni, vagy a hátukat veregetni.

Káromkodni csak angolul szabad, mert a külföldi nem tudhatja, hogy az arab káromkodások pontosan mit jelentenek. Az irakit sosem szabad "kutyának", "ördögnek", "bennszülöttnek" vagy "pogánynak" nevezni.

A mohamedánok szégyenlősek. Guggolva vizelnek, és nem szeretik látni, ha mások állva teszik ugyanezt.

A férfiakkal beszélve szóba sem szabad hozni nőrokonaikat. A nőkre rá sem szabad nézni, nem hogy hozzájuk nyúlni. Az utcán tilos bármilyen kapcsolatot keresni velük. Különben is értelmetlen: a prostituáltak külön negyedekben élnek és nem hagyják el a házat.

Iraki vendégségben elengedhetetlen, hogy a balkezesek is a jobb kezükkel egyenek. Errefelé súlyos sértés, ha ballal nyúlnak az ételhez.

Ha kávéval kínálnak, az első három csészével kötelező elfogadni, és nem szabad a maradékot kilötytyenteni. Csak a negyedik csészénél lehet udvariasan nemet mondani.

A legfontosabb az udvariasság és előzékenység. Ennek láttán megbocsátják a szokásaik nem ismeretéből fakadó tévedéseket. Ha megmutatod, hogy tényleg a barátjuk akarsz lenni, ők is így tesznek. (H. G.)