Madárinfluenza-áldozatok Bali szigetén

Madárinfluenza vitte el Indonéziában azt a helyi nőt, aki vasárnap halt meg Bali szigetén - közölte a jakartai egészségügyi minisztérium. A 29 éves nő a népszerű üdülősziget nyugati részéről származott, és magas lázzal szállították kórházba a múlt hét végén.

Ez volt az első eset, hogy Balin kimutatták az emberi szervezetből a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát. A nő ötéves kislánya szintén a közelmúltban halt meg. A család csirkéket nevelt a ház körül, és a gyerek állítólag játszott az állatokkal. Az ő madárinfluenza-tesztje is pozitívnak bizonyult. Közben vasárnap óta ugyancsak H5N1-fertőzéssel ápolnak kórházban egy kétéves kislányt, aki a két áldozat otthonának közelében lakott.

Indonéziában eddig 83 halálos áldozatot követelt a kór; többet, mint a világ bármely másik országában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a madárinfluenzának 2003 óta világszerte összesen 192 halottja volt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.