Bíró Zoltán és Pozsgay Imre két könyvben kiadott beszélgetései éppen arról szóltak, miként egyezhetne ki a jövő érdekében a hatalom és az ellenzék, s hogy milyen gonoszok a liberálisok (pláne a bolsevista lelkületű fideszesek), akik ezt a kiegyezést megtorpedózzák. Ez a mai kommunistázó férfikar szorosan ott állt Pozsgay mögött, amikor ő keserűen ostorozta azokat, akik "a szocialista reformmozgalmat (...) a kommunista karanténba akarják zárni, s ott kínlódni látni", s akik "a régi rezsim örökösének tendenciózusan kikiáltott szocialista párttól való elhatárolódásban" vetélkednek. (Politikai Évkönyv, 1990) Most meg Pozsgay áll szorosan mögöttük.

Csurka István már az 1988-as Politikai Évkönyvben megírta, hogy "ha a reformistáknak sikerül összeálniok az MDF-ben tömörülő nemzeti tartású... értelmiséggel, akkor egyszerre csak készen van az a nemzeti közmegegyezés... És még a 'többpártrendszer' sem kellett volna hozzá. Éppen csak a nómenklatúra tekintélyes része maradt volna ki belőle." Ezért "fűrészelte le" a "kádári centrum" az MSZMP "reformszárnyáról" az MDF-et, mely tudta, hogy "a nemzet érdekében való munkálkodás eredményességének a feltétele az MSZMP jobb erőivel való együttműködés".

Ki érti ezt? Bárki, aki akarja, mert nem nehéz. Az MSZMP-ben voltak, akik a nyugati típusú, kapitalista polgári demokrácia pártjára álltak, voltak a harmadik utasok, és maradt egy kevés kommunista. A fent említett uraknak a polgári demokrácia pártján álló ellenzékiek és a polgári demokrácia pártjára álló exkommunisták együttműködésével van bajuk, mert semmit nem utálnak annyira, mint a nyugati típusú gazdasági-politikai rendszert. Ők a harmadik utas népi mozgalom útján szeretnének járni a múltjára való tekintet nélkül bárkivel, akivel lehet. Csakhogy az ő autochton népi útjukról, melyen kivezetnék az országot a világból és a jelenből, hiányzik a nép. Miután nem gondolhatják, hogy ez azért van, mert a nép egyikből sem akar kimenni, azt kell hinniük, hogy a népet kilopták a népből.