40-nél több mentő, folyamatos tájékoztatás lesz augusztus 20-án

A Miniszterelnöki Hivatal megduplázta a biztonsági őrök számát, akik  az augusztus 20-i tűzijáték alatt szolgálatot teljesítenek a  fővárosban és 23 helyett több mint 40 mentőautó áll majd  készenlétben a rendezvényen - tájékoztatta Daróczi Dávid  kormányszóvivő az MTI-t vasárnap. A Fidesz szerint a  kormányszóvivőnek Gál J. Zoltán koordinátori megbízatásának visszavonását kellett volna bejelentenie.


A biztonsági őrök számának növeléséről beszámolva a kormányszóvivő a távirati irodának elmondta: ez azt jelenti, hogy  így már mindkét rakparton 100-100 ember ügyel majd a nézők  biztonságára. Hozzátette: ezen felül a Red Bull Air Race biztonsági csapata is  felajánlotta segítségét, ők egészen este 22 óráig teljesítenek majd  szolgálatot. A légi rendezvény szervezői - mondta - felajánlották továbbá kommunikációs eszközeiket is. Így az általuk kihelyezett kivetítőket és hangszórókat is felhasználhatja majd a Miniszterelnöki Hivatal (MeH)a Duna-partra látogatók tájékoztatására.

Daróczi Dávid hangsúlyozta: emellett a MeH mobil, autós  hangosbemondók segítségével ad információkat és a rakparton is  lesznek menekítési táblák, jelzések, amelyek szükség esetén segítik a tájékozódást. Kitért arra: az eredetileg tervezettnél csaknem hússzal több, összesen 43 mentőautó áll majd készenlétben és a tűzijáték alatt ez  kiegészül sürgősségi ambulanciával is.

A kormányszóvivő kiemelte: az Országos Mentőszolgálat Markó utcai központjában a rendezvények alatt folyamatosan egy koordinátor tartja majd a kapcsolatot a szervezőkkel, illetve az operatív törzzsel, és irányítja a mentőautókat. Szerdán ülésezikaz ünnepség biztonságát felügyelő operatív törzs, és a szakhatóságokkal, biztonsági szakemberekkel közösen véglegesíti a rendezvények kiürítési terveit - közölte.

A Fidesz a kormányszóvivő tájékoztatására reagálva úgy  fogalmazott: "azt vártuk, hogy ma a kormányszóvivő az egyetlen helyes bejelentést teszi meg: visszavonják Gál J. Zoltán augusztus 20-i főkoordinátori megbízatását." Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője az MTI-hez  eljuttatott közleményében megismételte a korábban elmondottakat, mely szerint "arcátlan cinizmus és felelőtlenség" ismét Gál J. Zoltánra bízni a rendezvények felügyeletét, mivel Szilvásy György (akkori) kancelláriaminiszter "tette ugyanis egyértelművé a tavalyi tragédia másnapján, hogy Gál J. Zoltán jogosult lett volna leállítani az öt ember életét követelő 2006-os tűzijátékot".

Daróczi Dávid kormányszóvivő közleményben emlékeztetett: "Gál J. Zoltán tavaly már csak azért sem állíthatta le a tűzijátékot, mert külföldön volt. Szabadságát megszakítva tért haza másnap."

A Hősök terén lesz a tisztavatás

Ebben az évben a Hősök terén lesz augusztus 20-án a tisztavatás, amelyen a magyar honvédség 85 fiatal hadnagya és 30 határőr hadnagy tesz majd esküt - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A 85 fiatal hadnagyból 15 nő, ez mutatja, hogy a magyar honvédség tiszti állományában egyre nagyobb a nők aránya - mondta a honvédelmi miniszter a kecskeméti légi bázison tartott kormányszóvivői tájékoztatón. A magyar honvédség a tisztavatáson be kívánja mutatni Budapest lakosságának és minden érdeklődőnek korszerű haditechnikai eszközeit - tette hozzá Szekeres.

Beszámolt arról, hogy a tisztavatáson három kötelékben bemutatkoznak a magyar honvédség szállítórepülői és vadászgépei, valamint harci helikopterei is, megmutatva azt a technikát, tudást, amellyel a magyar honvédség rendelkezik. A légi bemutatókon kívül az érdeklődők megtekinthetik a legmodernebb szárazföldi eszközöket is. Új lesz a rendezvény abban a vonatkozásban is, hogy a honvédtisztek, esküjüket követően, a hősi halottak emléke előtt tisztelegve a Hősök terén koszorút helyeznek el mindazok emlékére, akik a hazáért életüket áldozták.

Daróczi Dávid kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus 16-án tartják a tisztavatáshoz kapcsolódó légi bemutató főpróbáját Budapest felett, ezért a fővárosiak ne lepődjenek meg a repülőgépek láttán-hallatán.

(MTI, OS)

Fény a viharban: tanulságok - tragédia után
Fény a viharban: tanulságok - tragédia után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.