Apró reménysugárként tört át pár kósza napsugár a felhőkön, de végül győzött a vihar és lassan azt se lehetett látni, hogy a nagyszínpadról vagy az égből érkeznek a stroboszkóp-szerű villanások. Átázott sátrak, mínusz ezer kalória a vihar elől futás miatt, sáros cseppek a pocsolyába toccsanó lábakon, és a kérdés hogy hogyan éljük bele magunkat a Pinkkel érkezett amerikai tini-álom képbe ilyen állapotban?
Girlpower parti az iszapban
Első napirendi pont Laurent Garnier délutáni techno parádéja volt. Eltorzult arccal vezényelte háromtagú zenekarát, akik lelkesen asszisztáltak az egyik legnagyobb deep house lemezkiadó tulajdonosának, az F Communication-nek. A DJ magazin már többször is választotta az év lemezlovasának, de a szigeten csak mellékszerep jutott neki, annak ellenére, hogy tekintélyes mennyiségű bámészkodó szigetlakó tévedt arra.
Nekem az est fénypontját a filter diszkós mágusok, a Cassius jelentette. Tavaly jelent meg legújabb sorlemezük a 15 again, aminek slágerei még most sem kerültek a garázs mélyébe. Már a fotósárokban sem bírtam magammal mikor színpadra lépett Philippe Zdar és Hubert Blanc-Francart, akik öt másik zenésszel együtt rögtön belecsaptak és hihetetlen lendülettel vitték végig a koncertet. A régebben hiphop-os, acid-discós mesterműveiről ismert francia páros új lemezükön csavartak egyet magukon és rockosabb irányba térültek, ahol sok számban kap hangsúlyt Zdar eddig rejtegetett hangja.
Mikor már nem volt mit hallgatni, sajnos végleg a Sziget foglyai lettünk, a mindent áztató magyar monszunban. Végül egy korongozó műhelyben kötöttünk ki, és az agyagedényeken átfutó pislákoló fényben csak néztük, ahogy egy lány visítva táncolt a szakadó esőben, miközben egy biztonsági őr diszkó-fényeket csalt ki zseblámpájából a szórakoztatására.