- Nyugodt vagyok, mint az ipari kocsonya - vázolja precízen lélekállapotát a Honvédelmi Minisztérium előtt kornyadozó fegyveres őr a társának, és belebámul a Falk Miksa utca lombos traktusába.

Nincs egyedül.

A túloldalon békebeli ráérősséggel andalognak babakocsisok, művészek, írók, rendezők, megrögzött éjszakázók és kalapos hölggyel "díszített" sétapálcákkal urak. Ráérnek, ma ugyanis legfeljebb a szemközti öreg cipész és a távolabbi sérvkötős ragaszkodik a rendes nyitva tartáshoz. Egy lopott pillantás így is jut a kirakat berozsdásodott cipőpasztás tégelyeire és a rugós sérvkötőkre.

- Japikám! - üdvözli az orvosisegédeszköz-áruda szomszédságában a galériatulajdonos Csák Máté öreg festőbarátját, Papp Oszkárt. És miközben az "építészmérnök-író-festőművész" szívélyesen lapogatja az apró termetű Japit, noszogatni kezdi: meséljen arról, amikor még népi kollégistaként Nagy László szobatársa volt, és az első verseskötet körüli díjátadóra kollégiumi határozat utalt ki nekik ruhapénzt, amit javarészt a Fekete Macskában poharaztak el. Míg Japi mesél, Csák finoman saját norvég és görög úti akvarelljei közé terelgeti a hirtelen gyűlt kompániát, és a műelemzések árnyékában avatott idegenvezetőként köti a lelkünkre: sose igyunk görög kirándulóhajón kígyópálinkát, mert vizezik.

Nem úgy a szemközti borszaküzletben, ahol jóféle nedűket kóstolgat a kifinomult ízlésén kívül gyomrára is kényes közönség. De kortyolják a langymeleg utcán is, sátorban, kávézóteraszon, a Haas Galéria elé telepített Dalárda koncerjeit hallgatva. Nosztalgiáznak a korábbi műgyűjtők éjszakája rendezvények csipkeverési bemutatójáról, a Csernus-kiállításról, koncertekről, szóba kerül a napokban lefoglalt Munkácsy-kép ügye, és egy árnyalattal halkabb tónusban a legújabb aukciós izgalmak is. Legújabb szerzeményével büszkélkedik aprócska üzletében egy galériás hölgy is: kínai, elefántcsont berakásos paraván, XIX. századi, sorolja a vágykeltő paramétereket. Hogy egy párizsi aukción küzdött érte a neves orientalista gyűjtővel, alig árulja el, de hogy mennyire taksálja, azt szemrebbenés nélkül kivágja.

Kis híján egymillió.

Aki ennek hallatán hátrahőköl, na őket várja lejjebb egy antikvitás. "Legyen ön is gyűjtő!" szlogennel áraztak le porcelán teáskészletet, hamutartót, art decós likőröskollekciót - csaliként. Bevezető áraikkal egyenesen egy életformába, a műgyűjtés útvesztőibe vezetnék be a betévedőket. Bátortalanoknak, kezdőknek, kispénzűeknek - akiknek még a leszállított tízezrek is borsosnak tűnnek - és kóbor szerencselovagoknak kedvez a galériák közé ékelt, kitartóan üzemelő totó-lottó szaküzlet.

Egy nyertes szelvénnyel a mellényzsebben mindenképp megnyugtatóbb a válogatás a galériák és antikvitások kínálatából. Legyen az a nemrég nyílt street art galéria óriás olajké-pe, Vasarely-grafika, Moholy-Nagy-metszet az Erdész Galériából, Méhes László fotórealista Langyosvize, egy repülőhalas Würtz Ádám-tábla a Múzsa Galériából, vagy éppen egy XVII. századi füles fotel a Bardoni Interieurből.

- Még a Törpében is van kiállítás - harsogja egy kissé kapatos asszonyság, és az utca kiskocsmájára mutat, ahol évtizedek óta állnak glédában a muzeális szódás- és csatos üvegek. A Törpe előtt horgonyzó, lerobbant holland jármű tulajai a tetőcsomagtartóról figyelik a jelenetet és a múlni nem akaró kavalkádot. Dzsesszkoncertet, a Máté Péter- és, az Eric Clapton-dalokat és a vidám morajlást az obligát, utcai gyertyafényben.

Lassulnak az árnyékok. Elmúlt éjfél.

A Műgyűjtők éjszakája ösztönt birizgáló kuriózumokkal