Még rosszabb esetben magánéletükről nyafogó hazai hírességek, nyihogó, tapsikoló sorozatszereplők és úgynevezett médiacsillagok; nevenincs sztárok a megye kettőből.

Ül az ember a televízió
előtt, undor és bambaság költözik belé, már majdnem elhiszi, hogy az élet nem más, mint két izzó gyilkosság közé préselt nyegle heherészés, amikor néhány házzal arrébb rábukkan a Discovery Channel Brainiac (Eszement tudomány) című sorozatára. Meghökken, arca felderül, mintha fogyna a légszomj, simulnának a ráncok.

Ül az ember a televízió előtt, nézi ezt a fura angol társaságot, melynek tagjai tudományos bolondozásukkal akaratlanul is bizonyítják: van élet a szitkozódó politikán, a viháncoló sztárvilágon és a kópés vérontáson túl is. A televíziózás nem csak nyájasság, pöffeszkedés, talmi csillogás és dühödt vicsorgás. Műsort készíteni nem csak a nézőkért harcoló züllött igyekezettel lehet.

Az eszementek, ahogy magukat nevezik, természetesen eszement kérdésekre keresik a választ. Mikor ázunk meg jobban, ha szaladunk az esőben, vagy ha sétálunk? A kétkerekű biciklivel kétszer olyan gyorsan haladhatunk-e, mint az egykerekűvel? A nők pislognak többet vagy a férfiak? Papírszagú okoskodás helyett kísérleteket végeznek: szivacsruhába öltöztetnek két eszementet, egyikük fut, másikuk sétál az esőben, majd a többiek lavórba állítják őket, és hengerek segítségével kipréselik szivacsruhájukból az esővizet, hogy megmérjék azt. Később persze bicikliznek, pislognak is, aztán kiderítik, milyen hosszúságú vonalat lehet húzni egy grafitceruzával (6714 méternyit), lehet-e fúvós hangszeren játszani, ha előtte héliumot lélegzünk be (nem lehet), hány léggömb emel magasba egy embert (állítják: harmincezer), és a test mely tájékán a legfájdalmasabb a szőrtelenítés (az orrban). Versenyeznek, hogyan lehet gyorsabban spagettit enni: ha csücsörítve felszívjuk, ha kanál segítségével feltekerjük, vagy ha disznósebességgel belapátoljuk (utóbbi). Később megtudjuk, melyik a legcsúszósabb étel (az angolnakocsonya), és megtudjuk azt is, hogy amennyiben forradalom tör ki az utcán, védekezésül párnát kötözzünk magunk elé, WC- ülőkét vagy wokot. Egy eszement versenyt fut egy puskaporcsíkkal, a másik azt próbálja ki, vajon termékenyebb-e egy tyúk, ha kimonóban francia sanzonokat énekel neki.

Ül az ember a televízió előtt, először csak mosolyog, aztán fényes jókedvre derül: hirtelen széles lesz a tér. Végre nem kell semmit komolyan venni, itt nincs nézettségi verseny, nincsenek hamis mondatok, ez a műsor nem a bulvársajtót pumpálja viszonzásért cserébe. Nem sunyi, és a látszat ellenére cseppet sem idióta. A Brainiac készítői nem hülyék, csak eszementek. Kényelmesen sétálnak a viharban, mert tudják: aki nem rohan az esőben, az kevésbé ázik meg.