"Akad benne üveg is"

Vannak városi legendák, melyeket a hivatalos helyről érkező cáfolatok csak tovább erősítenek. Ilyen például, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket ürítő járatok "úgyis" egy helyre ömlesztik a gondosan szétválogatott műanyag palackot, papírt, üveget, fémdobozokat, azaz felesleges az otthoni igyekezet. Időről időre előkerül egy szomszéd, aki látni vélte, hogy egy autóval szállítják el a színes és a fehér üveget, de talán még a műanyag palackokat is ráborították a teherautóra. Utánajártunk, így történik-e.

Hajnali öt órakor útra készen toporogtunk a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dél-pesti hulladékszállítási üzemének udvarán, majd tettünk egy kört a társaság egyik negyvenötmillió forintos szuperjárművével, és néhány óra alatt mellesleg összeszedtünk tizenkét tonna fehér üveget is.

Gépkocsivezetőnk, Győrfi Attila, hat évig "kiskukás" autón volt, másfél éve azonban a szelektív gyűjtésre vásárolt MAN teherautót vezeti. Ilyenből összesen 24 dolgozik Budapesten. A járműveket légkondicionálóval, műholdas helymeghatározóval szerelték fel, kormányzott még a hátsó tengelyük is, ezért akkora helyen képesek megfordulni, mint egy személyautó. A sofőr kezében zöld fémkazetta a teherautó papírjaival, kulcsaival. A rakodónál Ultraderm és szappan, hónuk alatt "kincstári" ásványvíz. A kiskukások már kifutnak, amikor Győrfiék még ihatnak egy kávét: mivel ma üvegért mennek, csak reggel hat után indulhatnak. Eddig tart a Főkefe figyelmessége, tudniillik nem akarják csörömpöléssel ébreszteni a lakókat.

Ahogy mondják, a legtöbb esetben kényszerházasságra hasonlít, amikor két ember van egy autóba zárva, de Győrfi a rakodójával, Kincses Ernővel jól megvan. Folyamatosan zrikálják egymást, amíg Pesterzsébetre érnek.

- Ha ma jó napunk lesz, akkor talán akad benne üveg is - enged meg egy fanyar poént Kincses. Erzsébet néhány utcájában ugyanis mindenfélét beledobálnak az üveg feliratú edényekbe. Hiába takarítja rendszeresen a közterület fenntartó, olykor iszonyatos bűzt árasztanak magukból.

- Elég egy-két nemtörődöm ember - mondja Győrfi. - Hiába válogatja szét a környéken lakók 90 százaléka rendesen a hulladékot, ha a többiek mindent egybeöntenek.

A gépkocsi saját darujával emeli a hátul lévő teknőbe az edényt, a hulladékot egy hidraulikus kanál nyomja a raktérbe. Az üvegesedényekből csak úgy záporoznak a műanyag palackok, miközben az ezek számára kitett gyűjtő szinte üres. Lehet, hogy a környéken lakók gondolják úgy, hogy a fehér PET-palack is az üvegfélék családjába tartozik. Kincses Ernő kézzel halássza ki a műanyagot a teherautó teknőjéből, melybe azért idővel kerül némi csalamádé, olaj, papír, még egy halfej is kikandikál a törmelék közül. Mire az Ady Endre térre ér a gép, átható bűz lengi körül. Házi praktikával lehet az ilyet orvosolni. Attila nyom egy satuféket, és a raktérben lévő szemét előrébb csúszik. Így már kevésbé érezhető a szag.

A Temesvár utcánál az ott dolgozó útépítő cég kordonjával egyszerűen bekerítette az edényeket. Kispesten több helyen bálákban állnak a ruhák a szelektív hulladékgyűjtők mellett. Az egyiknél hajléktalan borogatja a fémdobozos gyűjtőt. Ahogy meglátja az autót, viszszaváltható üvegekkel teli talicskájával futásnak ered.

- Most mit csináljunk? - nézi Ernő a szétrombolt szigetet, azután nekiáll a takarításnak. Majd hozzáteszi: - De legalább gyufa nem volt nála. Inkább ezer csövest, mint egy gyújtogatót, mert az edényeket időnként fel is szokták gyújtani.

Bár a XIX. kerületben a szigetek alig látszanak ki a köréjük pakolt limlomtól, a gyűjtőkbe itt már kevesebb "idegen anyag" kerül. Az autóban is megszűnik a bűz, ahogy az Erzsébeten begyűjtött anyagra rákerül a kispestiek által szelektált üveg. A XVII. kerületi edényekben már szinte csak üveget találni, gondot csupán a darazsak okoznak: mindenhol a kukák mellé rakott gyümölcsön taposunk. A megpróbáltatásoknak azonban ezzel még nincs vége, a szigetek padkáját alkalmi drosztnak használják a taxisok, vagy kisteherautó-vezetők nézik parkolónak. A két férfi néha akrobatákat megszégyenítő pózokban tartja a kukákat, közben az odasereglő kisgyerekek bámulják az attrakciót. A Borsó utcánál rövid kiselőadást is tartanak a gyerekeknek. Utasításuk van ugyanis arra, hogy nekik, mint a legfogékonyabb célközönségnek, integessenek vissza, kapcsolják be a sárga villogót, mondják el, miért kell külön válogatni a szemetet.

Győrfi és Kincses napi mérlege 12 tonna, ami a három kerület kétheti termését jelenti. Csak fehér üveg, illetve a végállomáson már törmelék. Kolozsvári József, a dél-pesti hulladékszállítási üzem vezetője szerint egyébként is elképzelhetetlen, hogy autóikon összeöntenék a különböző fajtájú hulladékokat, mert más-más telepre kell szállítani őket.

Budapesten ma hatszáz szelektív hulladékgyűjtőből szállítják el a külön válogatott hulladékot. A tervek szerint két éven belül további négyszáz ilyen szigetet telepítenek.

Budapesten hatszáz szelektív hulladékgyűjtőből szállítják el külön válogatva az üveget
Budapesten hatszáz szelektív hulladékgyűjtőből szállítják el külön válogatva az üveget
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.