Felráznák a hivatalokat

A bürokrácia megfékezése jegyében többek között a személyi okmányok igénylésének egyszerűsítését ígéri a kormány. Kérdéses, hogy ez miként sikerül, mert egyetlen aláírás fejében most is bárki kaphat ilyen igazolványt. Lehetséges viszont, hogy előtte sokat kell várakozni.

Lassú és nehézkes a hivatali ügyintézés - így összegzi a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készített közvélemény-kutatás eredményeit a Marketing Centrum. A felmérés 2005-ben készült, de ma sem születne alapvetően más eredmény.

A kormány viszont ügyfélbarát, bürokráciamentes közigazgatást akar, amelyben az adminisztratív terhek 2008-ig húsz, 2013-ig ötven százalékkal csökkennek. Erről Draskovics Tibor beszélt a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. A tárca nélküli miniszter elmondta: jövőre egyszerűbbé válnak például a születéssel, a házasságkötéssel, az elhalálozással, a személyi okmányokkal, a gépjárművekkel és az ÁNTSZ-engedélyekkel kapcsolatos eljárások.

Nehéz lesz ezt a célt elérni az ügyek jelentős részében, mert például a különféle igazolványokkal kapcsolatos "adminisztratív terhek" ma is a nullához közelítenek: személyit vagy útlevelet egyetlen saját kezű aláírás fejében kapni. Ennél sokkal több dolog az újszülöttel sincs, a kismama minden külön ügyintézés nélkül megkapja gyermeke születési anyakönyvi kivonatát. A forgalmi engedélyekkel sem a papírmunka a legnagyobb baj, hanem a hosszú várakozási idő.

További kormányzati cél az elektronikus ügyintézés kiterjesztése - tette hozzá a miniszter, aki beszámolt arról is: jelenleg 17 ügycsoportot illetően vizsgálják az egyszerűsítés lehetőségeit. Itt már kétségkívül el lehet érni érdemi változást, hiszen szinte mindent el lehetne intézni a világhálón keresztül. Október 1-jétől a www.burostop.hu címen a kormány honlapot indít, amelyre - a szakértői anyagok és a jogszabályok mellett - a lakosság véleményét, javaslatait is várják.

A már meglévő jogszabályokkal kapcsolatban is lenne azonban mit tenni. Gyakorlatilag hatástalan ugyanis az a 2005-ben elfogadott rendelkezés, amely szerint az ügyféltől nem kérhető olyan adat, amely más hatóság birtokában van. Ennek ellenére máig inkább az embereket küldözgetik, és ha valaki emlékezteti az ügyintézőt a törvényre, könnyen megkapja: "kikérhetjük mi is a papírokat, de akkor egy hónapot várhat rá".

Mindennapi dolgainkat változatlanul kizárólag személyesen intézhetjük: mindenképpen fel kell keresnie valamelyik okmányirodát annak, akinek személyi igazolványra, útlevélre vagy jogosítványra van szüksége, mert a hatóság valamiként kontrollálni kívánja, hogy például a fénykép és annak benyújtója azonos-e. Igaz, az elhagyott, de még érvényes jogosítvány helyett interneten is kérhetünk újat.

Tízmilliárdokat hagyunk évente az okmányirodákban, de a kulturált ügyintézés érdekében egyelőre az utóbbi időkben legfeljebb annyi történt, hogy - e-ügyintézés címén - interneten is igényelhetünk időpontot, hogy legalább várakozni ne kelljen. Csakhogy egyelőre ez a rendszer sem működik zökkenőmentesen, mert a magyarorszag.hu honlapon, az önkormányzatok saját weboldalain - már ahol van ilyen -, illetve telefonos bejelentkezés esetén más-más információt kapunk. Ennek oka, hogy a legtöbb helyhatóságnál nincs olyan szoftver, amely képes lenne egységesen kezelni a háromféle helyfoglalási rendszert, ezért a lehetséges félfogadási időket legalább háromfelé osztják.

A cél: papírmunka helyett elektronikus ügyintézést
A cél: papírmunka helyett elektronikus ügyintézést
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.