Nem tudok venni az unokáimnak ajándékot... Nem tudom őket meglepni semmivel...

Margitnak nem volt könnyű sora. A szegény családból származó asszony facsiszolóként kereste kenyerét a bajai bútorgyárban, később, hogy onnan leépítették, portásként dolgozott. 2001-ben rokkanttá nyilvánították, két éve nyugdíjas. Férje a helyi téeszben fizikai munkás volt. Az igyekvő pár takaros házat épített, és három gyereket nevelt föl. Az utódok már elkerültek a faluból. Margit férje három infarktust hordott ki lábon. Az utolsót követően ápolásra szorult, Margit négy évig gondozta. Tavaly a férj rosszul lett, elesett és meghalt. Az asszony megpróbálta őt ágyra emelni, ám megroppant a csigolyája, és órákig feküdt a fájdalomtól félájultan halott férje mellett az előszoba kövezetén.

- Azért is mennem kell külföldre, mert nem bírok egyedül maradni a házban - mondja Margit. - Megőrülök a magánytól és a csendtől.

Az igazi ok azonban a pénztelenség. Margit nyugdíja 53 ezer forint. Nyáron 12 ezer, télen 20 ezer a ház rezsije. Az asszony havi gyógyszerszámlája kilencezer forint. Margit gyerekkorában tbc-s volt, s bár kigyógyult, a tüdőbajra adott gyógyszereket túladagolták. Emiatt tönkrement a mája, a gyomra, az ízületei és a hallása. Fülén mindig ott a nagyothalló készülék.

Margit büszkébb annál, hogy a gyermekeinek panaszkodjon, és a segítségüket kérje. Úgy döntött, megpróbál elmenni külföldre. A baranyai, svábok lakta falu lakói közül sokan vállalnak munkát Németországban, Margit azonban nem tud németül, ezért az Egyesült Államokban akart szerencsét próbálni. Margit angolul se ért, ám arra gondolt, hogy ha az újvilágban próbálkozik, akkor nem lesz hátrányban a németül tudó falubelijeivel szemben.

Az egyik reklámújságban talált egy hirdetést, ami amerikai munkát ígért. A szomszéd faluban lakott a hirdetést feladó férfi. Margit májusban felkereste őt, s a férfi azt mondta, tud megfelelő állást: egy New York-i idős házaspárt kell majd ellátnia, főzni, mosni, vasalni és takarítani kell rájuk.

- Örültem, ennél jobb munkát álmodni sem lehet - mondja Margit. - Azért, hogy a férfi találta nekem ezt az állást, elkért tőlem 16 ezer forintot, aztán elmagyarázta, hogyan kell intéznem az amerikai vízumot.

Margit a vízumot nem kapta meg. Hiába állította az amerikai nagykövetségen, hogy turistaként utazik New Yorkba, átláttak rajta, és elutasították a kérelmét. A vízum megszerzésére tett kísérlet 23 ezer forintjába került. Ezt a pénzt is bánja Margit, ám a munkát ígérő férfinak kifizetett 16 ezret még inkább. Az asszony nem érti, miért kellett azt a pénzt előbb kifizetnie, mintsem megvolt a vízum.

Amúgy Margit nem egyedül kereste fel a szomszédos faluban lakó munkaközvetítőt. Vele tartott komaasszonya, Eta is. Eta 67 éves, ő már 12 éve özvegy. Két fia van, de tőlük nem remélhet segítséget. Sőt egyik fiának a lányát is ő nevelte fel. Eta azt mondja, hogy a fiú nem képes a lányáról gondoskodni, de ennél többet nem árul el. Az asszonynak 67 ezer a nyugdíja, a húszéves unoka még tanul, neki nincs jövedelme. Eta úgy gondolta, hogy egy-két évre elmegy Amerikába, s az ott keresett pénzből megteremti magának a nyugodt öregkort.

- Most még bírom a munkát - jelenti ki magabiztosan -, szívesen gondoznék idős embereket, vállalnék takarítást, bármit, csak kereshessek kicsit.

Ám a vízumot Eta sem kapta meg. A 16 ezer forintot ennek ellenére neki is ki kellett fizetnie a szervezőnek.

- Én soha senkitől nem kérek pénzt - állítja az a férfi, aki munkát ígért Margitnak és Etának.

- Vagyis maga ingyen szerez munkát az Amerikába dolgozni induló magyaroknak? - kérdezem a 48 éves férfit.

- Igen.

- De akkor miből él?

- Ez nem tartozik ide. Maradjunk annyiban, hogy kintről támogatnak.

- És a jelentkezők regisztrálásáért semmit se kér?

- Semmit.

- Akkor ez a két asszony miért állítja, hogy 16 ezret kért tőlük?

- Nem tudom.

- Nem bánták volna a 16 ezret, csak az fáj nekik, hogy miért a vízum előtt kérte el tőlük. Így feleslegesen fizettek.

- Sehogy se fizettek, mert én senkitől sem kérek pénzt - állítja a férfi.

Margit és Eta viszont ragaszkodik a saját igazához. A 16 ezret mindamellett egyikük se kérte vissza.

- Amikor a munkaközvetítőt felhívtam, és elmondtam, hogy nem kaptam meg a vízumot, ő csak annyit válaszolt, hogy sajnálja, de szóba se hozta, hogy visszaadja a 16 ezret - sóhajt Eta kedvetlenül. - Most én kérjem tőle? Nem neki kellett volna felajánlania? Hisz semmit sem dolgozott érte!

Margit indulatos:

- Nekem se ajánlotta, hogy visszaadja. Pedig tudja, hogy nekem minden fillér számít. Nem baj, tartsa meg, és költse patikára, ahogy én is arra költöm a pénzem.

Margit újra elsírja magát:

- A szegénység tesz átkozódóvá. El kell mennem külföldre. Beteg vagyok, nagyot hallok, a csigolyám néha úgy fáj, hogy lemerevedek, de nem adom fel. Meglátja, kijutok külföldre, és dolgozni fogok. Mert a nyugdíjamból nem élek meg, és itthon sehová se kellek. Ezért mennem kell. Lehetetlen, hogy az unokáimnak ne tudjak venni egy-két apróságot! Lehetetlen!