Kire ütött a gyerek?

Kiköpött az apja! Pont olyan kék a szeme, és még a haja is ugyanúgy göndörödik - hangoztatja meggyőződéssel a mama, és a büszke családfő ott olvad el a szemünk, na meg újszülöttje kék szeme láttára. Én nem látok semmit. Szép kislány valóban, de nem fedezem fel benne a kopaszodó, borostás férfiú semelyik jellegzetes vonását újszülött utódjában.

Ha kaján lennék, elmondhatnám, hogy az újszülöttek szeme sokszor kék, és az első fél évben még akár sötétbarnába is fordulhat. Nem ez a fontos, hanem az, hogy igazat mondott-e a mama? Vagy számításból hízelgett a férjének?

Számításból semmiképpen sem, szögezzük le gyorsan, és még az is lehet, hogy valóban hasonlít az apjára. Vagy az anyjára. Hisz kettőjüktől kapta génjeit. Vagy egyikükre sem, hisz az utódlás és a mutáció annyi variációt hozhat létre.

Az az érdekes, hogy az anyák jelentős része öntudatlanul - évezredek óta, sok-sok nemzedéken át öntudatlanul hajlamos az apa utódlási képességét - hogy is mondjam finoman - felnagyítani. Ezt nem én állítom, hanem a tudósok, és persze objektív vizsgálatokra hivatkoznak.

Alexandra Alvergne, a francia Montpellier Egyetem evolúcióval foglalkozó biológusa tudományos módon elemeztette 69 család 83 újszülöttjének fotóit. Nemcsak a szülőket, de 209 független önkéntest is arra kért fel, hogy ítéljék meg, kire ütnek a gyerekek. Bizony, a mamák túlnyomó többsége szerint az utódok egyértelműen az apa hasonmásai voltak. A papák már többet bizonytalankodtak, alig több mint felük vélekedett hasonlóan. A nagyszámú független ítésznek azonban csupán egyharmada fogadott az atyákra.

Alvergne szerint ennek a nyilvánvalóan anyai elfogultságnak egy ősi reflex az oka, amely az emberré válás evolúciós folyamatában, a szó szoros értelmében életfontosságú volt: az anya így (is) igyekezett erősíteni a családfenntartó férfi kötődését az utódaihoz. Mert ha a családfő érzelmileg nem kötődött eléggé hozzá, kevésbé küzdött a gyerekeiért és családjáért, az a kemény ősi időkben élet-halál kérdésévé válhatott.

Ha ma nem is élet-halál kérdése, azért még mindig nagyon fontos kérdés, az anya és gyermeke sorsát meghatározó probléma, hogy lélekben is mennyire apa az apa. Ennek kialakítása, ennek az ösztönös érzelmi kötéskötődésnek az anyai megerősítése igen fontos kérdés. Annál is inkább, mert az öröklődési vizsgálatok adatai szerint minden tizedik gyerek - kakukktojás, azaz nem a férj, az állandó partner a biológiai atya. Ezt sem én találtam ki, tessék megkérdezni a genetikusokat. És sajnos az is igaz, hogy az ebből származó, konfliktusoknak a gyerekek isszák meg a levét, ezt meg pszichológusok támaszthatják alá.

Alpár Zsuzsa pszichológus szerint a biztos anyaság mellett - "anya csak egy van" - a férfiakban erősíteni kell az apai érzéseket. Ennek részeként, a közös vonások keresése és találása - szintén öntudatlanul persze - a férfinak sincs ellenére. Ő is kötődni akar, biológiai apaságának pszichológiai megerősítése számára is fontos. Hisz a gyermeknemzés egyik alapmotivációja, nemtől függetlenül az, hogy véges életünk az utódjainkban folytatódjék.

Különös aktualitást adnak a kérdésnek a biológiai kötődés ellen dolgozó civilizációs tényezők, elsősorban a válás. Rettenetesen sok gyerek apahiányban szenved. Tisztelet a kivételnek, az anyák jelentős része ilyenkor pont "ellendolgozik": mindent megtesz, hogy eltávolítsa a gyermek közeléből az apát. Akinek a maga részéről viszont a biológiai kötődést ad jelentős muníciót. Vagy nem, sajnos ez sem ritka.

Egyébként pedig objektív kutatások azt bizonyították be, hogy felcseperedve a lányok anyjukra, a fiúk apjukra hasonlítanak inkább. Egyszerűen hormonális okokból.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.