És mivel idestova 50 éve folyton és mindenütt neki kell veselkedni a rendcsinálásnak, egyre inkább az a gyanúm, hogy a dolog így - erőből - reménytelen.

A rendcsinálási hisztéria mindig akkor támad, amikor az állam bajban van. Márpedig az állam mindig is bajban volt, mert mindig többet költött, mint amennyit lehetett.

Lehet, hogy ez máshol is így van, de a mi országunkban az emberek igényei mindig a realitás előtt jártak.

És ha az igények nem teljesülhetnek, akkor meg vannak győződve, hogy elspóroltak vagy elloptak tőlük valamit.

És ezt a hitüket erősíti, hogy tényleg sokat lopnak, és tényleg sok vezető helyen ülnek savanyú, székrekedéses, zsigeri spórolós tisztviselők, de mindhiába, mert a pénz csak megy, és az állam egyre csak bajban van.

És rendcsinálás idején jelentkeznek a békeidőben alkalmatlan emberek, azzal a jelszóval, hogy majd ők megfogják a pénzt.

Vállalják, hogy ők ennyiből vagy még kevesebből működtetik az Színházat, a Televíziót, a Várost. Vagy akármit.

És az állam, szegény, mindig lépre megy. Hát persze, hiszen bajban van.

Eredmény: lassú, de biztos züllés. A szolgáltatások elvacakulnak. A színvonal és a választék romlik.

Az állam pedig egyre csak bajban van - és mindenkinek még rosszabb a kedve, mint előtte.

Sajnos már jól ismerem a rendcsinálási rituálé menetét.

Az első lépés a hivataloknál mindig az hogy leállítják az előfizetést az újságokra. Azután csökkentik a reprezentációt, és egyéb piszlicsáré spórolásokkal "megfogják a forintot".

Ezután jön a "karcsúsítás", vagyis az elbocsátás meg a munkaidő jobb kihasználása stb., stb.

A végén a rendcsináló vezetők elfáradnak, vagy alulról elsöpri őket a népharag, de az is gyakori, hogy fent valakinek a tyúkszemére lépnek és ebbe buknak bele.

De az is előfordul, hogy rájönnek: nem is olyan rossz a rendetlenség, hisz abban ők is jobban tudják sütögetni a privát pecsenyéjüket.

Ilyenkor azután a legszenvedélyesebb rendcsináló inkvizítorokból váratlanul kivirágzik a "leben und lopni lassen".

És aztán minden kezdődik elölről. Némi szünet, virágzik minden virág, majd az állam ismét bajban van, és jönnek rendet csinálni az új undokok.

De hát hol is van olyan igazi rend? Bizony az egynemű, tiszta rendszerekben.

Ilyenek a Fasizmus, a Sztálinizmus, az ázsiai meg a dél-amerikai diktatúrák.

A multiknál is rend van, és még a vegytiszta kapitalizmusban, Amerikában is.

De egy ilyen újsütetű, keverék társadalmi formációban mint a miénk ez nehezen megy. Már csak a tradíciók miatt is...

Néha attól tartok, hogy a mi rendetlenségünk forrása, a túlélési technikák évszázadokon át csiszolt tökéletessége, vagy...

Isten bocsássa meg: a mindenkori vágy
a Szabadság után!

Lehet, hogy a rendetlenség "Az Édenkertnek egy késői sugára"?

P. S.

Az ember tragédiája televíziós változatát forgattam a budai hegyekben.

Éppen tombolt a menetrendszerinti rendcsinálás, ezért a gyártás betegesen spórolt. Kevesebb áramot biztosítottak, mint amennyi kellett.

Úgyhogy, amikor begyújtották az öszszes lámpát, az aggregátor hördült egyet, és bedöglött az egész berendezés.

Ott állt a hegy tetején fehér klepetusban Lucifer, féládámkosztümben Ádám és Éva, és teljes volt a csőd.

Ekkor az asszisztensem feltalálta magát és harsogva kiáltott a hegyen át:

- Kellék! Kenyereeeeet! Szalonnáááát! Hagymááát!!

Íme a magyar film - szólalt meg Mensáros Lucifer.

Mert nálunk csődök idején mindig a pillanatnak szól a kárpótlás.

Csak az a nagy baj, hogy manapság azok, akik alig várják már, hogy a rendcsinálás a szokásos csődbe forduljon, azok lejárt szavatosságú kajákat kínálnak.

Az általuk ajánlott kenyér penészes, a szalonna avas, és a hagymájuk is már rég szét van rothadva...