Álmomban ez a város Budapest. Persze nem az egész. Akkorát nem mernék álmodni. De legalább a bel-Belvárosa. Álmomban legszebb részeit nem négy- és hatsávos autópályák szelik ketté, boltjai nem plázákba költöznek, hogy hagyományos bevásárlónegyedeiben már csak százforintos boltok és használtmobiltelefon-üzletek, újságpapír-kirakatok éreztessék lakóival: nesze, ez vagyok!

Álmomban Budapest belvárosában jó sétálni. A sztrádányi utak helyén széles, zölddel, elegáns kirakatokkal és csábító teraszokkal teli járdák vannak, középen villamos, az autók pedig legfeljebb a nekik hagyott sávon araszolnak. És mindez annak köszönhető, hogy a gépjárművek helyét visszakapták az emberek. Mert autó, az nincs. Különösen nincs parkoló autó, amely leginkább bitorolja a várost, miközben - funkciójával ellentétben - egy helyben áll. A centrumban lakók kocsijai a bérházak kihasználatlan pincegarázsaiban és mélygarázsokban állnak. Mert autóval senki nem megy a belvárosba. Elriasztja a borsos behajtási díj, a dugóadó. Meg minek is menne, úgysem állhat meg bent, viszont a védett övezet (legyen mondjuk a Nagykörút) határán egymást érik a mélygarázsok, kijjebb a P+R parkolók. A belső zónában mindenhová kényelmesen eljut a patyolattiszta és csendben suhanó villamosokon, metrón. (Álmomban nemcsak azért a villamos a centrum centrumának fő közlekedési eszköze, mert nélkülözhetetlen és hangulatos "urbanizációs kellék", hanem azért is, mert a világ számos nagyvárosának példája bizonyítja: ha valahol megszüntetik a villamosközlekedést, azt annak környéke is megsínyli: visszaesik, szürkébbé válik az utca, eltűnnek a gyalogosok.)

Lám, ez nemcsak az én álmom. Minden városvezető titokban valami ilyesmiről álmodik, talán egy kávéházi sarokban mer is róla beszélni. A baj csak az, hogy valamennyien szeretnék készen kapni. Vagy a szerencsés történelmi fejlődés eredményeként, vagy egy erőskezű elődnek köszönve, aki vasszigorral hajtotta végre az ehhez szükséges drákói és kényelmetlen intézkedéseket.

És innen - lázálom. Nincs ma olyan városházi politikus, pláne nem politikai közösség, aki/amely ezt végre akarná és tudná hajtani, s így persze konzekvens városházi politika sincs hozzá. Az útadó "bedobása" és fogadtatása is jelzi ezt. Nem mintha jelen körülmények között, mindenféle infrastruktúra, előkészítés híján amolyan újabb sarcként szabad volna bevezetni ezt. Pedig ennek van a nagyobb realitása. A rémálomnak. Lesz tiltakozás, ilyen-olyan mozgalmak alakulnak majd a dugóadó ellen, de végül mindenki belenyugszik. Hiszen mértékét eleve úgy állapítják majd meg, hogy még éppen kifizethető legyen, hogy fogcsikorgatva, de mindenki vállalja. A belváros forgalma tehát nem csökken jelentősen, a városkép marad olyan, amilyen - nyugodt, bámészkodó járókelők helyett dugókban centiző dühös autósokkal. Feladat kipipálva, Budapest is csatlakozott a belvárosi behajtási díjat bevezető, azaz fejlett városok közé.