A szerző újságíró

Azt teszi. Mégpedig úgy, mintha valóban csak ő lenne az állam. Egyfajta szuperminiszterként működik. Gyakran helyettesíteni látszik az egész kormányt, amelynek parancsvégrehajtó szerep jut. Szédületes bel- és külpolitikai aktivitása meglepte a világot. "Mint fékevesztett üstökös száguld" (Le Monde), "egyszer itt tűnik fel, máskor ott, de mindig elől" (Der Spiegel).

Már két nappal megválasztása után bemutatta kormányát: ötödét az ellenzéki baloldalról hozta, harmada nő. Utóbbiak közül hárman másodgenerációs afrikai bevándorlók. Ilyen még nem volt. Sarkozy egyik törvényjavaslatot a másik után terjeszti a De Gaulle-i alkotmányban fejbólintásra ítélt parlament elé: a vagyonosok adócsökkentése, az örökösödési adó mérséklése, a túlórabér adómentesítése, a munkanélküli- és szociális segély átszervezése stb. "Sarkozy forradalma!" - összegez a Le Figaro.

Az elnök mindenütt. Ma Barbra Streisand hangversenyén, holnap a Tour de France hegyi szakaszán, aztán "republikánus találkozón" a Vogézekben, "Európa-napon" Strasbourgban; egy tévéinterjú itt, egy sajtóközlemény ott... Július 14-én, a francia nemzeti ünnep délutánján a párizsi parádét követően öt városban mondott beszédet.

Hasonló iramot diktált a külpolitikában is. Megválasztása óta végiglátogatta a fontos európai országokat. Háromszor volt Afrikában, tárgyalt Bushsal és Putyinnal a G8-ak heiligendammi találkozóján; az alapszerződés zászlóvivőjeként lépett fel Brüsszelben az EU csúcskonferenciáján. És persze kinyilatkoztatott: az Európai Központi Bank (EKB) "túlzottan önálló"; Törökországnak nincs keresnivalója az EU-ban; az albánok és a szerbek pedig csak tárgyaljanak egymással Koszovó jövőjéről, az ő ügyük nem nemzetközi téma.

Franciaországban a jobboldal ünnepli turbóvezérét, és már vezető szerepet jósol neki a világpolitikában is. A szétesett baloldal pedig bénán bámulja a száguldását, és abban reménykedik, hogy egyszer elfárad.

Ami pedig a külföldet illeti: először a kezdő elnök botladozásaként könyvelték el bakugrásait a nemzetközi politika síkos parkettjén. Megértő mosollyal vették tudomásul, hogy úgy tesz, mintha kizárólag az ő érdeme lett volna Heiligendammban Washington bevonása a klímaegyezménybe, vagy az EU csúcstalálkozóján a lengyel ellenállás megtörése az alapszerződés ügyében. Csak a luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker jegyezte meg mosolyogva: "Nicolas nagy sietségében nem vette észre, hogy Angela Merkel és mások is ott voltak." De érdesebb lett a hang, amikor Sarkozy politikai kinyilatkoztatásai kerültek napirendre. Barroso, az Európai Bizottság elnöke nyersen kijelentette, hogy a közösség tartja a törököknek adott ígéretét (amit franciák is aláírtak), és ha Ankara teljesíti a felvételi követelményeket, tagja lehet az EU-nak. Az EKB önállósága kérdésében pedig a német kancellár asszony keményített be: "az EKB függetlensége érinthetetlen". Ezt megerősítette a közösség pénzügyminiszteri konferenciája is, amit a bank francia elnöke, Jean-Claude Trichet is aláírt. (Aki látta a másnap Brüsszelbe rohanó Sarkozy arcát, amikor tévékamerák előtt kijelentette: "ezt majd négy szem között beszélem meg M. Trichet-vel", nem jósol nagy jövőt a bankárnak.) Végleg lefagyott a mosoly az európai politikusok arcáról, amikor a líbiai túszdráma utolsó szakaszában, miután Ferrero-Waldner, az EU külügyi biztosa és a soros elnök, Németország külügyminisztere, Steinmeier hónapokig tartó, aprólékos diplomáciai munkája nyomán végre megszületett a megegyezés a foglyok kiszabadításáról, hirtelen megjelent a porondon Sarkozy, saját elnöki Airbusát küldte Tripoliba, fedélzetén "személyes megbízottjával", Cecília asszonnyal a túszok hazaszállítására, vagy ahogy ő mondta, "kiszabadítására". Húsz perccel a felszállás után már közleményt adott ki az Élysée-palota: "A túszok kiszabadítása sikerült. Az elnök különmegbízottja, Cecília Sarkozy kíséri Szófiába a République Francaise fedélzetén a foglyokat. Az elnök személyesen gratulált és fejezte ki jókívánságát rádiótelefonon Kristijana Vacseván keresztül a megmentetteknek." A világsajtó "ellopott győzelemről", "egoista neveletlenségről", a neveletlenebb lapok pedig egyszerűen csak csalásról beszéltek. És még nem volt vége! Az új francia elnök egy nappal később megjelent Tripoliban, és aláírt öt, több milliárd euró értékű szerződést Kadhafival. Az egyik atomerőmű szállítását garantálja a líbiai diktátornak. Erre aztán felhördült a világ.

Igaz, az erőművet francia szakemberek kezelik majd, Franciaországban dolgozzák fel a Líbiából érkező nyers uránt, és ügyelnek arra, hogy az katonai célokra alkalmatlan legyen. Az elmaradott líbiai technológia ennek továbbfejlesztésére amúgy is alkalmatlan - mondják. Az is tény, hogy Kadhafi aláírta a bécsi atomenergia-ellenőrző bizottság állandó ellenőrzési engedélyét. De aláírta ezt már Szaddám Huszeintól az iráni vezetőkön át az észak-koreai diktátorig mindenki, hogy aztán megalázó csiki-csukit játsszon a biztosokkal. Nem nyilvánították-e először primitívnek az iraki, iráni és észak-korai technológiát is, hogy aztán kiderüljön: az Egyesült Államokban és Németországban kiképzett szakembereik igenis képesek a Nyugatról legálisan vagy titokban importált felszerelések segítségével fegyvergyártásra alkalmassá alakítani az uránt? Nem bizonyította-e be Kadhafi a hatvanas-hetvenes években, hogy a Nyugaton és a Szovjetunióban képzett szakemberei tudják kezelni a Szovjetunióból szállított atomreaktort, tudnak bánni az ugyancsak onnan kapott urániummal, sőt négyezer centrifugát is elő tudtak állítani, ami a fegyverképes dúsításhoz szükséges? Igaz, Kadhafi az ENSZ-blokád hatására 2003-ban beismerte, hogy atomfegyverek előállításán dolgozik (amit addig tagadott), és egyszer s mindenkorra lemondott a program folytatásáról. Az urániumot és a centrifugákat visszaküldte Oroszországba, illetve átadta a bécsi atomenergia-ellenőrző bizottságnak.

De Kadhafi diktátor, aki háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Szaddám Huszein halálakor. Neki a beismerés sem esik nehezére, ha előnyei származhatnak belőle. Beismerte, hogy a líbiai titkosszolgálat helyezte el a bombát a berlini La Belle diszkóban 1986-ban (három halott, 229 sebesült), és hallgatólagosan beismerte, hogy két évvel később az ő emberei robbantották fel a skóciai Lockerbie felett a PanAm utasszállító gépét (270 halott). Kiszolgáltatta a bíróságnak a gyanúsítottakat, és kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak. Cserébe feloldották a bojkottot, levették Líbiát a terrorizmust támogató országok listájáról, Blair és Schröder látogatása pedig még akkor is szalonképessé válásának jele volt, ha az utóbbi nem nyilvánította őt - mint Putyint - "kristálytiszta demokratának".

Kadhafi diktátor maradt. Líbiában egypártrendszer van, semmibe veszik az emberi jogokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a most kiszabadult bolgár ápolónők és a palesztin orvos nyolcéves fogva tartása, brutális megkínzása. (Az orvos: "Hetekig kutyaólban tartottak három kutyával, amit azok kaptak, nekem is azt kellett ennem a csajkájukból. Fülemre és péniszemre villanydrótot kötöttek, és elektrosokkoltak. A mellettem lévő cellából a nővérem sikoltozását hallottam, hogy ťmegerőszakolnakŤ.") Ezzel a Kadhafival kötött szerződést Sarkozy atomerőmű és háromszázmillió euró értékű fegyver szállítására. Mentségére legyen mondva, csak a rövidlátó, napi előnyökre koncentráló nyugati nagyhatalmi politikát folytatja. Az Egyesült Államok szintén most jelentette be, hogy sokmilliárdos fegyverszállítást tervez az öböl-országokba (Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait, Omán, Arab Emírségek). Mindegyik diktatúra, mindegyik potenciális radikális-mozlim diktatúra, mindegyik az al-Kaida figyelmének középpontjában áll. Irakban az amerikai katonák már néztek szembe azokkal a fegyverekkel, amelyeket az Egyesült Államok szállított Szaddám Huszeinnek...