Négy tonna káposzta

Tizenöt szedőember, két-három rakodó, egy megbízható, valódi – vagy legalábbis annak látszó – szállítási okmányokkal rendelkező sofőr, hosszú platós, lehetőleg pótkocsis IFA, és néhány őstermelői igazolvány. Ennyi kell, hogy ma bárki következmények nélkül ellopjon és értékesítsen négy tonna káposztát. További részletekről – értékesítésről, terítésről, netán saját közvetlen feldolgozásról – ne is szóljunk, mert az, maga a fertő. A hír még ki sem hűlt, amikor arról értesülünk, hogy a Jászságban „ismeretlen tolvajok levágtak egy tehenet, majd az értékes részeket lehasítva egyszerűen otthagyták a tetemet”. Nemrég két és fél hektár étkezési kukoricát „arattak le” illetéktelen, ám szapora kezek, egy Tolna megyei község határában pedig tízhektáros krumpliültetvény termése tűnt el… nyomtalanul.


A nyilvánosságba kerülés egyik legfontosabb feltétele mindegyik esetben a „veszélyesség”. Vagyis, hogy az eltulajdonított termény, illetve hústömeg permetezve, beoltva, netán kényszervágásra kijelölt állomány része volt. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem – soha sem fogjuk megtudni. Pikírt vélemények szerint a permetezési napló, az oltási könyv utólag manipulálható, és az ezekhez kapcsolódó bejelentések pusztán azt a célt szolgálják, hogy a hatóság érdemben foglalkozzon a káreseménnyel.

S akkor néhány fontos megjegyzés. Az a fajta kiszolgáltatottság, amit a gazdálkodók ma megélnek – elfogadhatatlan. Jön a tolvaj, és következmény nélkül viszi, amit lát. Másfél éve a falunk határából egyszerűen áthajtottak a szomszédba egy másfél mázsás hízót, bélbe töltötték, felfüstölték, eladták. Komikus volt: az állatot lábon kergették „idegenbe”. Ott voltak a nyomok, a vágási maradékok, a tulajdonos feljelentése, volt rendőrségi nyomozás is – amit azonban „bizonyíték hiányában” hatvan nap múlva lezártak. Mindeközben a tettesekről mindenki tudott mindent, még az a hentes is, aki árut vesz rendszeresen tőlük.

A magyar gazda ma teljesen védtelen mindenféle „erőszakos eltulajdonítási kísérlettel” szemben. A ’98-ban elfogadott, a mezőőri szolgálatról szóló törvény teljesen megköti a határjáró hatósági ember kezét. Előírja ugyan, hogy legyen sálja, formaruhája, de az engedélyezett sörétes puskáját igazából csak riasztásra használhatja. A nyílt mezőkön egy váratlanul megérkező IFA tizenöt-húsz emberrel a fedélzetén inkább elbújásra, mintsem intézkedésre készteti a zöldkalapos mezőőrt. A nagy értékű ültetvények, a gazdagok birtoka esetében már más a helyzet: ők profi őrző-védő cégeket szerződtetnek – hektáronként nagyjából évi egymillióért. Nekik mások az eszközeik. A rendőrségénél erősebb, sajátos módszerekkel a tulajdonos valahogy mindig a nyomára akad az elkövetőnek, amihez azonban komoly tőke kell.

Az „egyszerű gazda” teljesen kiszolgáltatott. A rendőrség érdemben nem foglalkozik vele, a mezőőr fél, az önkormányzatok többsége húzódozik a kényes feladattól. A polgárőrség jön-megy a falu belső utcáin, a tanyákat járó rendőrségi körzeti megbízott (akinek valóban komoly rendészeti eszközei vannak) egyszerűen képtelen ténylegesen bejárni a területet.

Itt a legfőbb kertészeti főszezon, amikor milliárdos értékek tűnnek el abban a feketegazdaságban, amelynek felszámolásáról már több kormányzat is oly határozott elképzeléseket vázolt már föl. Csak éppen nem történik semmi. A négy tonna káposzta tolvajai ma nyugodtan alhatnak. Ha megpermetezték azt a káposztát, ha nem.

Tamás Gábor
gabtamas@gmail.com

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.