Nem ez volt az első megmérettetése: 1996-ban, 11 évesen megnyerte az országos zeneiskolai versenyt, majd Mező László növendéke lett a Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályában. Azóta számos viadalon vett részt, jó néhányat meg is nyert - a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt például háromszor. A moszkvai harmadik hely felér egy győzelemmel, hiszen az első két helyet most is, mint általában, orosz művészek szerezték meg. A fiatal csellista azonban azt mondja: nem a helyezés, sokkal inkább a felkészülés és az emlékezetes részvétel lendítheti előre a résztvevők pályáját. - Egy fiatal magyar zenésznek a nemzetközi versenyek jelentik az egyetlen kiugrási lehetőséget. Fontos, hogy változatos programmal lépjünk fel, mert gyakran ugyanazok a neves zenei szakemberek ülnek a zsűriben, ugyanazok a nagy menedzserek figyelik a mezőnyt. Azt kell látniuk, hogy ki tudok állni a színpadra, és nem csak egy darabbal. A legfontosabb, hogy a zenész adjon, hogy a hallgató a koncert élményéből építkezve fejlődhessen.

Bár, mint mondja, ez a fajta muzsikálás mostanában egyre nehezebb. - A zenész csak akkor tud adni, ha van vétel a közönség részéről. Mostanában sokszor azt éreztem, hogy ülnek ugyan emberek a nézőtéren, csak épp nem hallanak, eltompultak, üresek. Talán azért is, mert szinte már nincs általános iskolai énekoktatás. Pedig egy-egy jó pedagógus kinyithatná a gyerekeket, akik még fogékonyak mindenre.

Egy fiatal zenésznek egyáltalán nincs könnyű dolga, ha itthon szeretné megvetni a lábát. Sokszor az is nehézségbe ütközik, hogy jó hangszerre tegyen szert. - Az új készítésűek egyszerűen nem úgy szólnak, ahogyan kellene, egy megfelelő, régi cselló viszont 70 millió forintnál kezdődik. Ennyi pénzem nincs, így az elmúlt három évben tizenkét kölcsöncsellóm volt. Ausztriában például a nemzeti bank üzletet lát a hangszerekben: azon kívül, hogy 33 hangszerük értéke az elmúlt években megtöbbszöröződött, kultúrapártolóként is számon tartják az intézményt, mert a hangszereket neves osztrák művészeknek adják használatba. Nálunk nincs ilyen rendszer.

A művész a közeljövőben hazai koncertek mellett Japánban, Kínában, Németországban lép színpadra. A kérdésre, hogy hol képzeli el önmagát tíz év múlva, némi gondolkodás után azt mondja: nem szeretne mindenáron külföldre menni. - Itthon maradok, ameddig csak egy-két ember is érti, érzi, mit akarok átadni a zenével. Persze, ha napi anyagi gondjaim lesznek, megyek. De talán elindult valami, elkészült a Művészetek Palotája nagyszerű koncertterme, egyre több fiatalt látok a koncerteken, és ez biztató.