A Szemem Fényén csak a miniszter segíthet

Az egészségbiztosító főigazgatója a Szemem Fénye Alapítványt arra biztatta, kérjenek méltányosságot az egészségügyi minisztertől.

Ha Horváth Ágnes erre nem hajlandó, vagy nem teheti meg, legfeljebb az új szerződési eljárást gyorsíthatja meg a biztosító. Erre jutott Gyura Barbara, az alapítvány elnöke Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójánál folytatott tegnapi tárgyalásán. A daganatos betegek szállítására létesült szervezet azzal fordult a főigazgatóhoz, hogy adótartozásuk kifizetése után soron kívül döntsön finanszírozási támogatásuk visszaadásáról.

A szervezettel nemrég szerződést bontott a biztosító, miután kiderült: tízmillió forinttal adósai az APEH-nak, és a három hónapon túli tartozás szerződésbontással jár. A biztosítónak mérlegelési joga nem volt. A biztosító akkor úgy nyilatkozott: az alapítvány után nem marad űr, Baranyában 59 autó szállít betegeket, ezek alkalmasak gyerekek szállítására is.

Gyura Barbara, az alapítvány vezetője szerint viszont nélkülük a daganatos beteg gyerekek szállítása megoldatlan. Ezért méltányosságra várnak. - A tüntetéssel, petícióval nem értünk el semmit, most a lehető legtöbbet hoztuk ki ebből a tárgyalásból - mondta a vezető.

A Szemem Fénye Alapítvány 2003 óta látja el 14 megyében a daganatos és leukémiás gyermekek szállítását öt autóval, amelyből eddig három működtetését finanszírozta az állam.

Eddig több mint hétezer alkalommal szállítottak beteg gyermekeket, s tavaly 11,4 millió forintot kaptak az OEP-től. A szervezet abban bízik, hogy az egyszázalékos adótámogatásokból szeptemberben befizetheti az adótartozást.

Az alapítványért tüntető szülők az OEP székháza előtt
Az alapítványért tüntető szülők az OEP székháza előtt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.