Logikus, hogy a fejlett országok azzal harcolnak ellenük, amiben a legjobbak: a technológiai fölényükkel. Számítógépes szűrőprogramokkal, adatbányászással. Adathalmok terabájtjait (erről a mértékegységről elég annyit tudni, hogy az USA Kongresszusi Könyvtárának egész anyaga 11 terabájtnyi információ) kell összevetni, hogy a gép kidobja a gyanús telefonkapcsolatokat, banki átutalásokat vagy e-mail-váltásokat. A nyomozók ezek alapján dönthetik el, kiket érdemes tüzetesebben megfigyelni. A telefonos híváslistáknak önmagukban nincs különösebb jelentőségük, az enyémből legfeljebb azt tudhatják meg, hogy hányszor beszéltem a szerkesztőséggel vagy anyámmal. De ha egy amerikai számra különböző pakisztáni, afganisztáni vagy szaúdi hívások futnak be, talán érdemes utánanézni, ki is volt a vonal másik végén.

Az amerikai program célszerűségét senki sem vitatja. A demokrata párti ellenzék hevesen bírálta a lehallgatásokat. Most, hogy többségbe, azaz felelős döntési pozícióba került, gond nélkül megszavazta az eddigi gyakorlat folytatását. Még az is kijelenthető, hogy Amerika szívességet tesz a világnak azzal, hogy vállalkozik a gigászi munkára. Ehhez rajta kívül senki nem lenne elég felkészült és elszánt.

Akad azonban két gond. Egyrészt az, hogy Amerika iránt a világban ma nincs meg a régi bizalom. Hiába állítják, hogy a titkos program a védekezést szolgálja, sokan gyanítják, hogy az USA az átvizsgált adattengerből megtart olyan morzsákat is, amelyek alkalmasak valaki politikai, vallási vagy általános társadalmi profiljának megrajzolására. Az ilyesmi nem véletlenül tilos: sokfelé súlyosan visszaéltek a módszerrel, Amerikában is. A másik baj az, hogy az Egyesült Államok elnöke alighanem saját országa törvényeit is megsértve vezette be a programot, vagy ha ez jogi értelemben nem bizonyítható is, anynyi biztos, hogy nem jogállami megoldást alkalmazott. Nem fordult a honatyákhoz, nem kereste meg az illetékes bíróságot, hanem egyszerűen elrendelte a titkos lehallgatásokat.

Nyilván ez tűnt a leghatékonyabb módszernek, de ez akkor is tévút. A demokratikus társadalmak ereje - bár mérhető akár terabájtokban is - nem a technológiai fölényből fakad, az csak a következmény. A Bush-féle titkos lehallgatási program viszont éppen a jogállamiságot és a demokrácia intézményeibe vetett bizalmat roncsolta, amelyre oly nagy szükség van a terrorizmus elleni ideológiai küzdelemben. Most, hogy a Kongresszus fél évre szentesítette a folytatást, van idő elgondolkodni a hogyan tovább?-on. Már csak azért is, mert világszerte sok, a demokrácia iránt az amerikainál kevésbé szilárdan elkötelezett kormány lesi, mit lép Washington, általános normává válik-e a titkos műveletek kivonása a társadalmi ellenőrzés alól. Onnan ugyanis már tényleg csak egy lépés az a fajta diktatúra, amely ellen Bush harcolni akar.