Magyarországon ma még kevés az olyan iskola, ahol a sérült és a nem sérült diákok egy padban ülnének, így odafigyelnének a másikra, megismernék gyengeségeiket és erősségeiket. Ezért gondolták az egri Esély Háza munkatársai, hogy néhány délutáni, kötetlen foglalkozáson lehetőséget biztosítanak különféle képességű gyerekeknek az egymással való ismerkedésre. A kezdeményezés nehezen indult - tudtuk meg Nagy Judittól, az intézmény "Befogadó Programért" felelős munkatársától. A szakköröknek az egri belvárosi Bartakovics Béla Művelődési Központ adott helyet, ezért először egy olyan iskolát kerestek meg, amely ennek közelében található. Ott "más elfoglaltságra" hivatkozva senki sem volt vevő az Esély Háza ötletére. Ezt követően egy jó hírű gyakorlóiskolát kerestek fel, amelynek tanárai és tanulói meg is tették az első lépést, s részt vettek egy olyan játszóházi rendezvényen, ahol már voltak siket, nagyothalló és enyhén értelmi fogyatékos gyerekek. A kísérő tanár a foglalkozás végén csak annyit mondott, hogy a diákjai nem érezték jól magukat és unatkoztak, ezért többet nem akarnak jönni - idézte fel az első napok kudarcait Nagy Judit.

Végül a művelődési háztól több kilométerre eső, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium csoportjával vették fel a kapcsolatot: a negyedikes, ötödikes és hatodikos gyerekek kéthetente helyi járatú buszra ültek, hogy fogyatékkal élő társaikkal együtt részt vegyenek a tíz foglalkozásból álló rendezvénysorozaton. Bábokat készítettek, drámajátékokon, egymás "bőrébe bújva" tapasztalták, milyen érzés, ha valaki nem hallja a külvilág zajait, s így kell eligazodnia utcán, könyvesboltban, netán egy kiállító terem zegzugos tárlói közt. A játék hevében többen elfeledkeztek arról, hogy sérült társuknak valamilyen "hiányossága van, úgy kezelték őket, mint hasonszőrű barátaikat. Ez a fogyatékkal élő gyerekek számára is egyfajta magabiztosságot adott, már nem csak egymással, hanem a korábban idegen gyerekekkel is szóba elegyedtek, megtalálták a közös hangot. Jászi Éva főiskolai oktató, a program szakmai vezetője azt mondja, olykor a csoportot irányító pedagógusok is úgy belefeledkeztek a kézműves-foglalkozásokba, játékba, hogy már maguk sem tudták megállapítani, melyik gyerek melyik iskolából, milyen adottságokkal érkezett. Nagy Judit szerint épp ez volt a program célja: hogy elmosódjanak és megszűnjenek a határok a különböző gyerekek, mi több, a gyerekek és a felnőttek között.

A kezdeti nehézségek után már komoly sikereket is elkönyvelhetnek: a programra újabb iskolák jelentkeztek be, s már nem kell "lasszóval fogdosni" a gyerekeket. Az első tíz foglalkozásból álló kurzus költségét pályázaton nyerték, s látva az eredményeket, a másodikra már az Esélyek Háza büdzséjéből teremtették elő a fedezetet. Augusztusban újabb állomásához érkezik a Befogadó Program, amikor a sérült és az ép gyerekek közösen táboroznak majd a Zemplénben.

Megtalálják a közös hangot