Aligha adják el az idén a lovit

Az év elején mondottak ellenére - amikor is februárra ígérték a kiírást - még mindig nem jelentette meg az ÁPV Zrt. a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációs, valamint a lóversenyfogadás koncesszióba adásáról szóló eljárását. Az álló vízbe azért, úgy tűnik, most kavicsot dobtak: a privatizációs szervezet a közelmúltban kiírta a két vállalat vagyonértékelési tenderét.

Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. szóvivője lapunknak elmondta: az ajánlatokat augusztus 27-én kell benyújtani, és ekkor történik meg a bontás is. Ez után 30 nap áll rendelkezésükre az eredményhirdetésre, ami így alighanem szeptember végén lesz. Hozzátette: a vagyonértékelési pályázatoknak nincs közvetlen hatásuk a privatizációs eljárásra és annak megjelentetésére, ezek elvileg futhatnak párhuzamosan is.

Erre azonban egyelőre kevés esély van: a két társaság eladásáról és a lóversenyfogadás koncesszióba adásáról még tavaly év végén döntött a kormány, amely szerint ezeket egyszerre kell lebonyolítani. Így a befektetőjelölteknek mindkét pályázaton indulniuk kell. A cégek eladását az ÁPV Zrt., míg a koncesszióba adást a Pénzügyminisztérium vezényli le. A gond csupán az, hogy a szerencsejáték-törvény sportfogadásra és reklámozásra vonatkozó egyes rendelkezéseit az Európai Unió kifogásolta, s amíg ebben nem születik meg a magyar álláspont, addig aligha írják ki az említett értékesítési és koncesszióba adási pályázatot. Így egyre valószínűbb, hogy a privatizációs szervezet nem tudja az idén levezényelni az eladást. Igaz, Oravecz szerint erre maradt minimális esély.(Á. A.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.