Megegyezett az FVM a gazdákkal a fagykár-enyhítésről

Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn. Gráf József miniszter az eredménnyel végződött egyeztetésről elmondta: a termelők 9 milliárd forint támogatást kapnak.

Hozzátette: ez az összeg 9-10 milliárd forint közötti lesz, attól függően, hogy hány termelő veszi igénybe a kamattámogatásos hitelt. A tárca vezetőjének tájékoztatása szerint az összeg egy része költségvetési forrás, és azt a minisztérium keretéből növelték meg jelentősen.

Megjegyezte, hogy közös lengyel-magyar fellépéssel uniós támogatást is szeretnének elérni a termelőknek Brüsszelben, de ez - szerinte - hosszabb időt vesz igénybe. Példaként említette, hogy a két évvel ezelőtti árvízkárok után az idén adott pénzügyi segítséget a közösség.

A miniszter újságírói kérdésre közölte: a termésbecslés alapján október 15-ig szeretnének kárenyhítési előleget fizetni a fagykárt szenvedett gazdáknak.

Gráf József kitért arra, hogy a mintegy 9 milliárd forintos támogatást szeretnék a legigazságosabban elosztani.

Magyarázatként elmondta, hogy a 100 százalékos fagykárt szenvedett termelők kapnak nagyobb kárenyhítést, hiszen egy 30 százalékost kárt szenvedett gazdálkodó esetében a megmaradt gyümölcs magasabb áron várható értékesítése kompenzálja a természeti csapás által okozott veszteséget.

A miniszter rámutatott, hogy csak azok kapnak támogatást, akik beléptek az újra megnyitott kárenyhítési alapba.

Megjegyezte, hogy a belterületi földeken gazdálkodóknak ez nem volt lehetséges, de ők is részesülnek támogatásban, ezer négyzetméteren felüli gyümölcsterület esetében.

A megállapodás részleteit - tudatta Gráf József - később dolgozzák ki a felek, s azt követően lesz majd az aláírás.

Megemlítette, hogy a gazdák képviselői a megoldást keresve tárgyaltak a tárcával, s az azonos érdekek figyelembe vételével született az egyezség.

Jakab Ferenc a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének alelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke úgy nyilatkozott: részben elégedettek a megállapodással, hiszen nem tudták elérni azt a követelésüket, hogy a térséget katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítsák.

Ehhez törvénymódosításra van szükség, s van is már egy javaslat az országgyűlés előtt - mutatott rá.

Jakab Ferenc szintén kiemelte, hogy a támogatást igazságosan, veszteségarányosan kell majd a termelők között felosztani.(MTI)

A két évvel ezelőtti aszály pusztításához hasonló  fenyeget az idén is
A két évvel ezelőtti aszály pusztításához hasonló fenyeget az idén is
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.