Az MKP két szlovák politikai szövetségese órákon belül nemet mondott

Azonnal elutasította a két szlovák ellenzéki párt Csáky Pál indítványát. Az MKP elnöke elmúlt hét végén jelentette be, hogy a pártvezetés kezdeményezni kívánja a második világháború után meghurcolt szlovákiai magyarok morális és jelképes anyagi kárpótlását.

– Valóra váltak az MKP új vezetésével kapcsolatos aggodalmaink, mert olyan témákkal hozakodnak elő, amelyek ismét növelik a feszültséget a szlovákok és a magyarok között – szögezte le a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke. Daniel Lipsic  hozzátette: -- Bárminemű anyagi kárpótlást és egyoldalú megkövetést eleve elutasítunk. Ugyanakkor a szlovák és a magyar parlament kölcsönös bocsánatkérését  -- olyan formában, ahogy azt tavaly a Szlovák és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tette – el tudom képzelni, hiszen nemcsak a második világháború után,  hanem Dél-Szlovákia horthysta megszállása idején is történtek súlyos bűncselekmények – érvelt a szlovák politikus.

- A Benes-dekrétumok teljes mértékben már a múlthoz tartoznak, amellyel a történészek feladata foglalkozni. Ezért visszautasítjuk a téma politikai indíttatású megnyitását, amellyel most Csáky Pál és az MKP új vezetése próbálkozik – nyilatkozta Stanislav Janiš, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) egyik alelnöke

Bugár Béla szerint az MKP vezetése rossz módszert választott, hiszen legelőször a tervezetet kellett volna elkészítenie, amelyet azután a szlovák politikai szövetségeseivel illene megvitatni, és csak ezt követően lenne  ildomos kiállni a nyilvánosság elé – mutatott rá a volt pártelnök. Hozzátette: -- Az időzítést sem értem, hiszen nemrég a pártvezetés még a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos égető gondok megoldását tartotta a legfontosabb feladatnak -- szögezte le a volt pártelnök.

Pozsony

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.