Augusztus 20.: az idén már lesz felelős

Minden eddiginél látványosabb lesz az augusztus 20-i tűzijáték az idén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval nagyobb figyelmet fordítanak a nézők biztonságára. Úgy tudjuk, a zászlófelvonásról ezúttal nem hiányzik majd egyik közjogi méltóság sem.

Körülbelül háromszázmillió forintot költ a kormány az alkotmánynapi ünnepségsorozatra, annyit, mint tavaly. Most azonban lényegesen több jut a biztonságra: ötvenmilliót fordítanak a készenléti szolgálatokra és más biztonsági intézkedésekre. Ezúttal a nézők felkészítése sem marad el, mert szórólapon tájékoztatják őket, például a segélyhelyekről és a lehetséges menekülési útvonalakról. Ezúttal felelőse is lesz a rendezvénysorozatnak, akit a Nemzetbiztonsági Hivatal, a rendőrség, a mentők, a katasztrófavédelem, a területileg illetékes védelmi bizottságok és a meteorológiai szolgálat képviselőiből álló operatív törzs augusztus 10-i ülésén neveznek meg. Ő dönthet a tűzijáték azonnali lefújásáról is. Az esetleges szükségintézkedések végrehajtására biztonsági, közlekedési és meteorológiai biztonsági tervek készülnek.

A fokozott óvatosság persze érthető: tavaly a tűzijáték megkezdése után néhány perccel hatalmas vihar tört a fővárosra. Perceken belül nyilvánvalóvá vált, hogy a Belváros kiürítésére semmiféle használható terv nem készült, és a másfél milliónyira becsült nézőközönség számára menekülési útvonalakat sem jelöltek ki. Az ítéletidőnek öt halálos áldozata volt, emiatt a kancellária egyik osztályvezetőjét, a katasztrófavédelem ügyeletes tisztjét és egy meteorológust marasztaltak el.

"Az ország születésnapja" idei rendezvénysorozata már augusztus 13-án megkezdődik: a Kossuth téren mindennap dallampark várja az érdeklődőket. Itt lesz 18-án este az ötödik "Örömkoncert". Másnap este a Hősök terén zenés-táncos történelmi gálaműsor keretében emlékeznek meg az idén 1007 éves magyar államiságról.

Idén sem marad el 20-án a Kossuth téri zászlófelvonás és koszorúzás. Úgy tudjuk, ezúttal valamennyi közjogi méltóság jelen lesz. A rendszerváltozás óta idén március 15-én fordult elő első alkalommal, hogy egy ilyen eseményen nem vett részt a köztársasági elnök. Sólyom László akkor - erdélyi útjára hivatkozva - nem vett részt a zászlóavatáson. A tisztavatás ebben az évben két helyszínen zajlik: a most végzett növendékek felsorakoznak ugyan a Kossuth téren, ám avatásuk a Hősök terén történik.

Az ígéretek szerint az esti tűzijáték komoly meglepetéseket tartogat. Ezúttal - a tavalyi három helyett - hat helyről lövik föl a rakétákat, és így a látványosság két és fél kilométernyi partszakaszon lesz élvezhető. Nagyjából 45 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel. A műsor tizenöt új, Magyarországon még soha nem látott látványelemet tartalmaz, ilyen például a "Tűzmozsarak", a "Lángoló víz", a "Versengő hidak" és a "Stroboszkóp".

A tűzijáték lebonyolításában negyven szakképzett pirotechnikus vesz részt; az idén is ugyanaz a cég nyerte a megbízást, mint tavaly. Újdonság viszont, hogy egy független biztonságtechnikai tanúsító intézet szakértői felügyelik az előkészületeket, majd a tűzijáték lebonyolítását is. A rakétákat ezúttal "robbanásbiztos", üvegszál erősítésű műanyag vetőcsövekből lövik ki.

Engedély kell a levegő használatához

A Budapest szívében, a Duna fölött rendezett légi bemutatók előtt a szervezőknek engedélyek tucatját kell beszerezniük, például a főváros önkormányzatának és valamennyi közműcégének, a gázművektől egészen a közterület-fenntartókig jóvá kell hagyniuk az esemény tervét. A hajózási zárlat miatt a vízi közlekedési hatóságnak, valamint a vízirendészetnek is áldását kell adnia. A legfontosabb engedélyért a Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Igazgatóságához kell folyamodniuk a szervezőknek.

Budapest fölött ugyanis nem lehet "csak úgy" repkedni. Különösen védett Magyarország egyes számú korlátozott, úgynevezett R1-es légtere, ahová csak külön engedéllyel lehet berepülni. Talabos Gábor, az augusztus 20-án rendezett légiparádék hátteréül szolgáló tököli repülőtér vezetője elmondta, hogy ez a légtér korábban a 0. kilométerkő körüli öt kilométeres körzetet jelentette, de mára némlieg csökkentették, a korlátozott légtér nagyjából a Duna vonalában, a Margit-sziget közepétől a Szabadság hídig terjed, a János-hegyi kilátó és a Nyugati tér szélességében. A korlátozás nullától 3500 láb, azaz ezerméteres magasságig érvényes, míg e magasság fölött a forgalom engedélyezése már Ferihegy hatáskörébe tartozik.

A repülőtér vezetője elmondta, hogy Budapesten a kormányzati negyedet, a legfontosabb középületeket védik a korlátozással, de ilyen LH R légterekből több is van az országban. (Az LH Magyarországot jelzi, az R pedig a restriction, vagyis korlátozás szóból származik, míg a szám a terület sorszámát jelöli.) Ezeket a légtereket nyilvános repülési térképeken is jelölik. Korlátozott terület több is van hazánk légterében, így az R6 például Százhalombatta fölött húzódik, ahol a finomítót védik. Építkezések miatt, például egy nagyobb elem beemelésekor helikopter használata miatt lehet szükség repülési engedélyre.

Az országban két olyan terület van, amelyet P-vel (prohibition) jelölnek: tiltott a Paks és a KFKI feletti légtér. Léteznek továbbá D betűvel (dangerous) jelölt légterek, amelyek általában lőterek felett vezetnek keresztül.

A korlátozott légtereken való repüléshez az engedélyeket a légi közlekedési igazgatóság harminc napon belül bírálhatja el. Ilyen esetekben vizsgálják a repülés kérelmezőjét és a repülés célját. Nem véletlen, hogy a hatóság például légi fotózások alkalmával könnyebben és gyorsabban bírálja el azokat a kérelmeket, amelyekben már régi, jól ismert személyek, pilóták, fotósok nevei szerepelnek. A főváros szíve fölé is csak olyan pilótákat engednek, akik nemzetközi szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek, és légi jártasságukhoz nem fér kétség.

Talabos Gábor elmondta, hogy azok a pilóták, akik például egy augusztus 20-i légi parádén a Duna fölött repülnek, aligha okozhatnak bajt, hiszen a repülésirányítás még az időjárás változását is a lehető legnagyobb körültekintéssel kalkulálja bele a programba. (S. I.)

Mi mennyi?

A Miniszterelnöki Hivatal az állami ünnepségsorozat megszervezéséről az Expander 2000 Kft.-vel kötött bruttó 296 millió forint értékű szerződést. A tűzijáték ára a legborsosabb: erre 95 milliót szánnak. A biztonsági intézkedések 51 milliót emésztenek fel, míg a Hősök terén a történelmi gálaműsor 49 és fél millióba kerül. A reklámköltségek 26 és fél millióra rúgnak. Ezekhez a tételekhez képest szinte fillérekből, alig kétmillióból hozzák ki
a Kossuth téri zászlófelvonást, és a kenyérfesztiválra is csupán négymilliót szánnak, a tisztavatás nem egészen nyolcmilliót visz el. Az augusztus 20-i rendezvénysorozat az idén csupán tízmillióval kerül többe, mint a 2005-ös. 2003-ban még 340 milliót költöttek az ünnepi eseményekre, de a számla végöszszege 2000-ben az egymilliárdot is jóval meghaladta. (L. K.)

A csak külön engedéllyel használható LH R1-es légtér - látványos pillanat 2006. augusztus 20-án
A csak külön engedéllyel használható LH R1-es légtér - látványos pillanat 2006. augusztus 20-án
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.