A hamullák Gázája
Alan Johnston elrablójaként a Dzsais al-Iszlam (az Iszlám Hadserege) szervezet jelentkezett, valójában azonban a britet a Dogmus-klán, az egyik leghírhedtebb gengsztercsalád tartotta fogva.
Gáza utcáin államszervezet hiányában egyre inkább a sok ezer tagot számláló hamullák, azaz klánok az urak. Az egymás kiszorításával foglalkozó Hamasz és Fatah nem tudták felvenni a harcot a megerősödött családokkal, melyekben egyébként minden politikai mozgalom képviselteti magát. Befolyásuk növekedéséhez az elviselhetetlen gázai életkörülmények is hozzájárulnak. A fiatalok nagy többsége a klánokhoz fordul. Identitást, tartást kölcsönöz nekik a család. A családok közötti összecsapások bármiből kirobbanhatnak: valaki nem adott visszajárót a piacon, valaki nekiment az autójával egy szamár húzta szekérnek - ezekből a nemrég történt, "csetepatéknak" látszódó eseményekből hónapokig tartó öldöklés lett. Jelenleg Gázában több palesztin hal meg palesztin kéztől, mint izraeli rakétától, ágyútűztől. A klánrendszer megszilárdulására jelentős hatással volt Jasszer Arafat, aki az 1993-as oslói megállapodás után visszatérve a hozzá hűségeseket léptette elő egy-egy családban, így felborult a klánokon belüli struktúra, a vezetők hitele meggyengült. A régi, kompromisszumkész vezetők súlytalanná váltak, s több forrófejű fiatal vezető próbálta megragadni a családokon belüli kizárólagos hatalmat.
A klánok hatalma akkorára nőtt a 2005-ös izraeli kivonulás óta, hogy az egykori hamaszos igazságügy-miniszter, Ali Szartavi nemrég bevallotta: ha megpróbálna letartóztatni valakit, akkor az egész társadalmat kihívná maga ellen. A politika vezető szereplői is inkább saját klánjuk fegyvereseit hívják segítségül testőrnek egy-egy éles helyzetben, semmint hogy a palesztin rendőrséghez forduljanak. Hiába, ahogy Ziad Abu Amr, egy Mahmud Abbasz elnökhöz hű gázai törvényhozó mondta a The New York Timesnak: "Az emberek elsősorban a családjukhoz vagy a klánjukhoz hűek, aztán a mozgalomhoz, és csak azután a palesztin hatósághoz." Félő, hogy a gázai kiskirályok Szomáliához hasonlóan totális káoszba taszítják a másfél milliós lakosú övezetet, és remek táptalajt szolgáltatnak majd az al-Kaidának. Ennek megfékezésében a Hamasz is érdekelt.
A Dogmus-klán
A The Middle East magazin szerint a Dogmus-klán csupán egyike a két tucat gázai "maffiacsaládnak". Ilyen az Abu Szamhadana, az Al-Maszri, a Kafarneh, az Al-Dairi és az Abu Karas család. A Dogmus-klán fejlődése azonban jól mutatja, hogyan és hová tartanak ezek az ideológia nélküli bűnszervezetek.
A klánok a Gázai övezet különböző részein félig autonóm, jól őrzött lakónegyedek felett uralkodnak, ahová a palesztin hatóság rendőrei nem mernek csak úgy bemenni. A Dogmus család főhadiszállása Gázaváros Szabra nevű negyede. A városrészbe szigorú ellenőrző ponton keresztül lehet csak bejutni, ahol fegyveres őrök vizsgálnak át mindenkit. A negyed bejárata egy szűk utca, melyet falak és homokzsákok védenek. Az egy négyzetkilométernyi lakóterületet kiégett buszok barikádozzák el. A Dogmus-klánnak a libanoni The Daily Star napilap szerint 3500 fegyverese van Gázában, és 1500 embert tud mozgósítani az övezeten kívül. A család által felügyelt Szabra negyednek 15 ezer lakosa van; ezek így vagy úgy, de mind lojálisak a klánhoz. Gázában a rendkívül összetartó család hírében álló klán birtokolja az egyik legnagyobb fegyverarzenált.
A Dogmusok 1994, a palesztin hatóság létrejötte előtt nem voltak különösebben gazdagok. Szamár húzta szekereiken szállítottak ételt, valamint kábítószert és cigarettát, amelyet az egyiptomi határ mentén húzódó alagútrendszeren keresztül csempésztek be. Később a Fatahhal kialakított jó kapcsolat miatt hamar áttértek a fegyvercsempészetre is. Az így összegyűjtött hatalmas vagyont ingatlanokba fektették. A családot nem az ideológia vezette, maffiaként működtek. A Dogmusok épp ezért mindenkivel hajlandók voltak együttműködni: mikor, kinek volt szüksége komolyabb tűzerőre.
Mumtaz Dogmus, a "keresztapa", a 2000-ben kitört második intifáda (felkelés) idején szerzett érdemeket mint a Népi Ellenállási Bizottságok (NEB) szervezeti stratégája. A szervezet közel állt a Hamaszhoz, de később, amikor a NEB vezetője, Abu Szamhadana "klánvezér" meghalt, a Hamasz nem Mumtazt ültette a vezetői székbe. A csalódott "keresztapa" agyában ekkor született az Iszlám Hadserege szervezet, mely 2005-ben alakult, igaz, eredetileg a Hamasz jóváhagyásával. Gilad Salit izraeli katona foglyul ejtésében is szerepük volt. Ám Mumtaz és a Hamasz között tovább romlott a viszony, amikor tavaly augusztusban a klán elrabolta a Fox News amerikai hírtelevízió két munkatársát, és kétmillió dollárért engedte őket szabadon.
Alan Johnston elrablásának okáról egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot, de ezeket egybehangzóan a Dogmus- klán és a Hamasz tavaly év végi összecsapásaira vezették vissza. A Dogmus család két (egyébként a Fatah fegyvereseihez tartozó) tagját hamaszosok lőtték le. A család kérése ellenére a Hamasz nem volt hajlandó kiadni azt a majdnem egy tucat embert, aki érintett volt az ügyben. A klánok alapelve pedig a fogat fogért, szemet szemért. A Dogmusok hamaszosokra vadásztak. Aztán elrabolták Johnstont, gondolván, majd őt használják fel a családtagokat meggyilkoló hamaszosok kézre kerítéséhez. Johnston amolyan életbiztosítás volt a Dogmus-klán kezében a Hamasz haragjával szemben. A klán egyébként 5 millió dollárt követelt a brit újságíróért, valamint a 2005-ben kivonult izraeli telepesek által hátrahagyott földterület egy részét.
A Hamasz saját hatalmának külső-belső megszilárdítása érdekében érdekelt volt Johnston kiszabadításában. Idén június végén (egy korábbi lövöldözés miatt szintén bosszúéhes) Deraui-klán tagjaival kiegészülve több ezer fegyveressel vette körül a
Szabra negyedet. A Dogmus család több tagját letartóztatták, és állítólag elvágták a negyed villany- és vízellátását. A támadást nem lehetett megkockáztatni Johnston épsége miatt: az Iszlám Hadserege ekkor szerepeltette az újságírót egy videofelvételen bombaövvel a derekán. Ezzel együtt az utcákon mindenki attól tartott: elég egy ideges, rossz mozdulat, és bármikor elkezdődhet a vérengzés. Aztán a két csoportnak sikerült megegyeznie. Hogy miben, arról kevés információ szivárgott ki. Annyi bizonyos, hogy egy imám kiadott egy fatvát (vallási utasítást), amely a brit újságíró szabadon engedését támogatta.
Arafat hagyatéka
Mint oly sok megoldhatatlan társadalmi problémát, a nagy hatalmú, felfegyverzett családok terhét is Jasszer Arafat hagyta hátra. A klánok életét 1967 előtt a földművelés határozta meg: akkor még főleg citrusültetvényekkel foglalkoztak. Egyiptom erősen rájuk hagyatkozott a Gázai övezet adminisztrációs irányításában. A hatnapos háború után a családok hatalma megcsappant: az izraeli munkalehetőségek kihasználásával új gázai gazdasági elit keletkezett, noha a politikai hatalom továbbra is külföldön, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) kezében összpontosult.
Amikor az 1993-as oslói megállapodás után Arafat és társai visszatértek a palesztin területekre, a kialakulóban lévő gazdasági elitet aláásta a PFSZ vezetőjének részrehajlása, nepotizmusa és politikai monopóliuma. Arafat nem volt jó államépítő (talán nem is volt érdekében, hogy az legyen), így inkább a klánokra akarta bízni a palesztin államkezdemény szociális és biztonsági kérdéseit.
A gyenge palesztin hatóságot tovább erodálta a második intifáda. A megroggyant hatóság biztonsági szervei egyre intenzívebben kezdték felszívni a hamullák fegyvereseit - melyek eközben más fegyveres szervezetekben (pl. Hamasz, Iszlám Dzsihád) is részt vettek -, azt remélve, hogy így könynyebb lesz rendet tartani az utcákon. A gázai palesztinok végleg megtanulták, hogy az államtól hiába várnak igazságszolgáltatást, ellátást: ezeket sokkal inkább a klánok vagy a mecsetek tudják biztosítani. Mindez persze tovább rontotta az 1993 előtt kialakuló középosztály pozícióját.
A klánok lojális vezetőinek Arafat havonta rendszeresen fizetett akár több ezer dollárt is. Halála után azonban az új palesztin elnök, Mahmud Abbasz leállította a kifizetéseket: a hatalmi rendszer összeomlott, és a családok új bevételi források után néztek. Az így "beindult" emberrablás azelőtt szokatlan üzletágnak számított, mostanra a gazdasági és politikai hatalom forrásává lett a klánok Gázájában. Az egészből, úgy tűnik, leginkább a Dogmusok profitálnak.
Az al-Kaida csatornája
A Fatah kiesésével és az államkezdemény összeomlásával egyre kevesebb olyan politikai partner akad, amely igénybe venné a családokat, vagy amelyhez dörgölőzni lehetne megbízások, megrendelések és a hatalom érdekében. Érdekes jelenség, hogy az Iszlám Hadserege PR-kampányt indított a Hamasz ellen, és megpróbálja "túllicitálni" a szervezet iszlám voltát. A Hamaszban sokan csalódtak. A gázai palesztinok egy részének nem tetszik, hogy a radikális szervezet ahelyett, hogy Izrael ellen folytatná a küzdelmét, belviszályba bonyolódott a Fatahhal, és képtelen rendet teremteni az övezetben. Többeknek az sem tetszik, hogy a Hamasz - az ő szemszögükből - "Irán csicskásaként" viselkedik. A szunnita palesztinok nehezen viselik a síita perzsa állam befolyásának növekedését saját területükön. Az Iszlám Hadserege - melynek tagjai szemében a síitaizmus eretnekség - ezekre az érzelmekre épít.
A Hamasz és a Fatah által hagyott vákuumban próbálkozik az Iszlám Hadserege, ha még nem is jól artikulált politikai céllal. Mindenesetre félő, hogy a zsoldoshadseregként is működő család eladja szolgálatait a Gázába beszivárogni kívánó al-Kaidának. A befolyás már mindenképpen érezhető: az Iszlám Hadserege a terrorszervezetre jellemző szimbólumokat használja, és Johnstonért (legalábbis a nyilatkozatok szintjén) három al-kaidás fogoly elengedését követelte Jordániától és Nagy-Britanniától - Izraelről szó sem esett követeléseikben. Szabadulása után Johnston így nyilatkozott fogvatartóiról: "Őket nem érdekelte az izraeli-palesztin konfliktus, a célpontjuk Nagy-Britannia volt, a globális szent háború nevében." És ennek a szent háborúnak a tétje a pénz, a hatalom, és az erő Gázában.
