Megfeneklenek a kampányfinanszírozási tárgyalások?

Az MSZP és az SZDSZ ma jelenti be, hogy a Fidesz utolsó pillanatban előterjesztett javaslata miatt nincs értelme a megállapodásnak: kudarcot vall a párt- és kampányfinanszírozás átalakításának a terve.

Tóbiás József, a szocialisták tárgyalócsoportjának képviselője lapunknak elmondta: a Fidesz új javaslata megtiltaná a kampány során a politikai hirdetéseket az elektronikus médiában. Az eredeti előterjesztés szerint csak regisztráltatniuk kellene magukat az elektronikus médiában hirdetni kívánó cégeknek, amelyek pártok megbízásából vásárolnak műsoridőt. A szocialisták javaslata szerint csak természetes személyek adományozhatnának kampányszámlára, s az általuk adott pénz egy határ fölött már nemcsak az Állami Számvevőszék, hanem a közvélemény előtt is nyilvános lenne.

Az MSZP szerint azoknak a civil szervezeteknek, amelyek be kívánnak lépni a kampányba, regisztráltatniuk kell magukat az ÁSZ-nál. Minderről az egyeztetések során egyetértés alakult ki, amiből Tóbiás szerint a Fidesz kihátrált. Ha a civil szervezetekre nem vonatkozik a megállapodás, a politikai párt rajtuk keresztül korlátozás nélkül költhet, kampányolhat, a probléma csak áttolódik más síkra. A szocialista politikus megfogalmazása szerint így nem fogadható el az ötpárti megállapodás, mert a Fidesz kibúvót teremtett. Tóbiás feltételezése szerint elsősorban saját magának.

Az ügyben megkérdeztük a tárgyaláson a Fideszt képviselő Nyitrai Zsoltot, aki azért nem kívánt reagálni a fentiekre, mert hivatalosan nem tud a kormánypártiak döntéséről.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.