Nem marad el több program a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye szerdai programjai megnyugtató összegű bevételt hoztak, így nem kell összeülnie a válságstábnak, s nem marad már el több program - mondta a fesztivál igazgatója csütörtökön Kapolcson az MTI-nek.

 

Mostanáig több mint hatszáz program "ment le", s talán csak 40-50 maradt el - tette hozzá Márta István.

"Dugig vannak" a  falvak, a legtöbb esemény telt házzal zajlik, s ha a kitűnő időjárás megmarad vasárnapig, akkor sokat javulhat a völgyfesztivál "több sebből vérző" költségvetése - hangsúlyozta az igazgató.

Azt viszont már sajnálatos tényként kell elfogadni - jegyezte meg -, hogy idén először nem kapnak pénzt a végelszámolás után a programoknak helyet adó települések önkormányzatai.

A művelődési házak, iskolák, óvodák ugyanakkor jelentős bevételekre tesznek szert a bérleti díjakból - mutatott rá Márta István.

A fesztiváligazgató szerint különösen nagy sikere van a Pelsőczy Réka rendezte Én egy szemüveges kisfiú vagyok című darabnak, idén is igen népszerű az Amadinda ütősegyüttes családi hangversenysorozata, a Kolibri Színház több mint száz gyerekelőadása, de fiatalok tömegeit vonzza a Monostorapátiban felállított rockszínpad is.

Márta István rámutatott: az Égtájak Fesztivál a Völgyben elnevezésű program hatszáz résztvevőt vonultatott fel a határon túli magyar területekről, a Mura-vidéktől a Csángóföldön át Kárpátaljáig.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.