Az SZDSZ a minél szélesebb körű iratátadás mellett

A lehető legszélesebb körben kell megvalósulnia az iratátadásnak, ugyanakkor indokolt lehet az ezt vizsgáló bizottság mandátumának meghosszabbítása - mondta Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke csütörtökön az MTI-nek.

 

A liberális politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a Népszabadság című napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság nem tekintheti meg a nemzetbiztonsági érdek védelme szempontjából kiemelkedően fontos iratokat, ráadásul a testületről szóló kormányrendelet szerint kétértelmű, hogy Kenedi János, a bizottság elnöke tanulmányozhatja-e ezeket a dokumentumokat.

Gulyás József ezzel összefüggésben úgy foglalt állást, az SZDSZ már korábban is kezdeményezte, hogy az iratátadás a lehető legszélesebb körben valósuljon meg. Mint hozzátette, a rendelet tartalmazza a testület jogköre bővítésének lehetőségét.

Arra a felvetésre, hogy szeptember 30-ig elegendő ideje lesz-e a bizottságnak az iratok áttekintésére, a liberális politikus azt mondta, indokolt lehet a testület mandátumának meghosszabbítása. Gulyás József ide kapcsolódva utalt arra, hogy szeptember végéig nyilván nem lehet mindent lajstromba venni, és a bizottságnak addig előzetes jelentést kell készítenie arról, mi valósult meg az iratátadás "teljes körűségéből".

Egy kérdés kapcsán az SZDSZ-es politikus elmondta: valószínűleg "új szellemiségű" törvényre lesz szükség, ami rendezi e kérdést, de ezt majd a bizottság jelentésének fényében lehet eldönteni. Megjegyezte még, nem az egyes ügynökügyek, hanem az iratok nyilvánossága fontos.

Budai Bernadett kormányszóvivő - akit a cikkel összefüggésben szintén megkeresett az MTI - azt emelte ki: a kormánynak az a szándéka, hogy az iratok minél szélesebb körébe lehessen betekinteni, mert csak így lehet eldönteni, a titkosítás jogos-e, vagy feloldható.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a szeptember 30-i dátum nem a bizottság munkájának végét jelenti, csupán "jelentéstételi dátum". Hozzátette: utána meg lehet vizsgálni, meg kell-e hosszabbítani a testület mandátumát.

Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére július közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi Jánost. A bizottság tagjai történészek, kutatók: Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, valamint Reisz T. Csaba, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.

A bizottságról szóló, október 1-jén hatályát vesztő kormányrendelet értelmében a testület megállapítja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott, külön jegyzéken nem szereplő iratok jelenlegi őrzési helyét, azok mennyiségét, valamint az azokban szereplő adatok minősítését, illetve javaslatokat tesz az iratok kutathatóságáról és az adatok nyilvánosságra hozatalának feltételeiről.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.