Hadiberuházás
Hiszen bármennyire kutatjuk is, más okot nem nagyon találunk az új kormányzati negyed rohamszerű megvalósítására, mint hogy sürget az idő, s ha 2010-ig nem sikerül valóra váltani az elképzelést, garantálható, hogy papíron, esetleg alapozási gödrökbe szorítva marad a grandiózus álom.
A kézzel fogható „tett”, a betonba-üvegbe öntött alkotás. Annak tapintható cáfolata, hogy itt csak rombolás és fosztogatás folyna. A kormányzati negyed épp olyan szimbólumnak épül, mint a konzervatív kabinet Nemzeti Színháza. Csak ez nem az alkotó kultúrafelfogásáról, hanem a kormányzati filozófiáról hivatott sokat mondani.
A takarékosság óhajtásáról, az üzleti szemlélet fontosságáról, a kötelező puritanizmusról. Olcsóbb lesz, gazdaságosabb, zöldebb – ígérik a tervek, s persze segíti a várost, lendíti a gazdaságot.
Aknatűzben viszont nem el várás, hogy a részletekkel is törődjön az ember. Így aztán mindmáig adós a kormány a valós körülmények feltárásával és megvitatásával. Csak sejthető, milyen hatást gyakorol majd a városi centrum eltolódása az amúgy is vészesen szlömösödő, sorvadó pesti Belvárosra.
Nem tudni azt sem, mennyiért lehet dobra verni a régi ingatlanokat, és mit tesz a túlkínálat a máris telített irodapiaccal. S persze annak is leg feljebb szurkolni lehet, hogy az utókor ne úgy tekintsen majd a győztes terv szerint felépülő rém praktikus, de amúgy semmiféle építészeti szenzációval nem szolgáló negyedre, mint mi a lakótelepekre: értjük a jó szándékot, de a látványt biz’ utáljuk.
Egy biztos: a csata java még csak most jön. A beruházást ellenzők előbb a döntést szedik majd ízekre, aztán a megvalósulást, s ha túl leszünk az avatáson, jönnek majd a különféle vizsgálatok. Ki tudja, elérkezik- e valaha az idő, amikor a háborús felek ráeszmélnek: az építés konszenzusteremtő, békés műfaj is lehetne.
