Mimimimimimimi mozog a zöldleveles csipkebokorban? Nos, se nem róka, se nem nyúl: egy ajtót csapkod a szél.

De micsoda ajtót?

Eheti műtárgyunk remekbe szabott vasajtaját.

De minek van eheti műtárgyunknak vasajtaja?

Hogy be lehessen csukni. Igaz, hogy már csak egy van neki, de ha valamit félig csukunk be, az is lényegesen több, mintha egyáltalán nem.

De mér kell becsukni azt az ajtót?

Hogy érdekesebb legyen eheti műtárgyunk.

Micsoda eheti műtárgyunk?

Nagyon örülünk a kérdésnek, már vártuk. Nos, eheti dolgozatunk egy várostörténeti tárgyú parafrázis. Mindenki tudja, hogy a Városligetben - ahol a műtárgy megtekinthető - hajdan kiterjedt vurstli működött az alsó-közép és az az alatti néprétegek határtalan örömére. Ez a vurstli sajnos eltűnt: helyét átvette a mikrózott kalbász és a hotcorn-nak nevezett csemege kukorica, amelyeket pókemberes lufik, rugós szárnyú műanyag denevérek, színes műanyagpohárból kikanyarított napszemüvegek és párducnős törülközők társaságában költhet el a nagyérdemű, nagyjából egyheti fizetésért. Volt vurstli, nincs vurstli.

A városvédők szerencsére felismerték a fájó hiányt, és kitervelték, hogy ha a régi jó vurstlit már nem tudják visszahozni sehogy se, legalább emléket állítanak neki. Az alkotó szabad kezet kapott, csak annyit kötöttek ki neki, hogy lehetőleg ne menjen kétszázezer forint fölé.

Az ifjú művész pedig nagyot dobott. A térplasztika látszólag egy kibelezett áramszekrény, de pedig nagyon nem az. Tessék csak jobban megnézni... na ugye, hogy ki lehet bökni, mint a varázsképen a megkötözött hajadont, csak türelem kell hozzá. De azért ha valakinek nem sikerült volna, elmondjuk mi ez, bár ha tehetnénk, a lap alján, fejjel lefelé fordított betűkkel tennénk közzé a megfejtést, mert úgy sokkal izgalmasabb volna.

Ez kérem egy duplafenekű csoda, a hajdani vurstlik két kötelező attribútumát idézi egyszerre: a vásári bábszínházat és a céllövöldét. Ügyes munka, gratulálunk.

És egy fillérrrel se került többe kétszázezernél.

Vurstli-parafrázis