Éjszakai diszkó a Palatinuson?

Európai színvonalú gyógyvizes egészségközpontot - latinabbul balneológiai centrumot - alakítana ki a Frankel Leó út elején, a Lukács fürdőnél a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézettel (ORFI) karöltve.

A cég és az intézet vezetője már aláírta az erről szóló szándéknyilatkozatot - jelentette be tegnap Demszky Gábor, egyúttal bemutatta a fürdővállalat új vezérigazgatóját, a két hónapja kinevezett Ferenci Tibort. A főpolgármester elmondta: a Főmterv már vizsgálja, hogyan lehetne a Frankel Leó út forgalmát minimalizálni - állítólag nem volna akadálya, hogy az átmenő forgalmat megszüntessék és csak a BKV-t engedjék be.

A média képviselői előtt tegnap debütáló Ferenci terveiről elmondta: korszerűsíteni kell a BGYH Zrt. munkakultúráját és szervezeti felépítését, a fejnehéz cégből egy strandcentrikus céget kell csinálni. Hogy ez alatt mit ért - nos, mondjuk azt, hogy a kánikulai napokon a fürdők vezetői döntsék el, mikor zárnak, ne pedig a központ. Az átalakítás elbocsátásokkal jár majd - mondta a vezérigazgató, aki lapunk érdeklődésére elmondta, a cég 1260 embert foglalkoztat, azt viszont nem, hogy mennyitől válna meg. Ezt fürdőről fürdőre meg kell vizsgálni - magyarázta, hozzátéve: első látásra is vannak olyan emberek, akikre valószínűleg nem lesz szükség. Példaként egy 84 éves őrző-védőt említett.

Ferenci arra törekszik, hogy minden fürdőnek saját arculata legyen, példának okáért egy fiatalosabb hangulatú helyről ordítson, hogy a fiatalokra bazíroz. Ugyanakkor javítani akarja a strandok kihasználtságát, erre azt hozta fel példaként, hogy a Palatinus hatalmas parkjában esténként diszkókat rendezhetnének. Jelezte, hogy szeretné visszahozni a Rudasba a Cinetripet, a hajdan nagy sikerű éjszakai bulit. A Sziget-vendégeknek 20 százalékos kedvezményt adnak, és jövőre a Forma-1 látogatóit is meglepik egy hasonló opcióval. Hozzátette: a jövőben még intenzívebben hasznosítanák a BGYH vizét, vizet, úgy is, mint italt és úgy is, mint hőenergiát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.