Imázsjavító nyári roaming

Mától csökkenti az uniós mobiltelefon roamingdíjait a Vodafone - a társaság, mint a piaci hírek alapján tegnap megírtuk, valóban egy hónappal több olcsóbb telefonálási lehetőséget ad, mint hazai versenytársai.

A cég ugyanúgy a meghatározott maximumhoz igencsak közeli árat, 144 forintot kér az unió más tagországaiból indított, és 70,8 forintot az ott fogadott hívásokért, akárcsak a Pannon és a T-Mobile. Ám a két utóbbi cég a mai áraknál 40-50 százalékkal olcsóbb tarifákat augusztus 29-től vezeti be. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója tegnap azt mondta: nem azért előzték meg a másik két szolgáltatót, hogy tömegesen magukhoz csábítsák az ügyfeleiket, ám a cég imázsát növelni akarták az időpont előrehozásával. Kóka János tegnap felszólította a mobilszolgáltatókat: ne húzzák az időt az olcsóbb uniós tarifa bevezetésével - a gazdasági miniszter korábban azt remélte: verseny lesz a piacon, és így az ügyfelek többsége már most nyáron, a szezonban élvezheti az uniós rendelkezés előnyeit.

Múlt csütörtök óta már a Vodafone számlás ügyfelei is SMS-ben vehetik meg autópálya-matricájukat. A másik két telefontársaságnál ez a lehetőség már tavaly március óta adott volt. Tavaly az SMS-ben vásárolt matricák 6,37 százalékát tették ki az összforgalomnak, 2007 első fél évében az arány 7,49 százalékra nőtt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.