Kapolcs: program-félidő és véradási rekord

Félidejénél tartanak a Művészetek Völgye rendezvényei, s a számos kulturális program mellett sokan keresik fel a kapolcsi véradóhelyet is; a völgynyitó óta összesen hatszázan jelentkeztek véradásra, s ha a látogatók továbbra is ilyen aktívak lesznek, véradási rekord várható - mondta Szabó Zsuzsanna főorvos kedden az MTI-nek.

A pénzhiány miatt megfogyatkozott programokkal rendezik meg 19. alkalommal a Művészetek Völgye több mint egy hétig tartó eseménysorozatát a Balaton-felvidék hét településén, Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Pulán, Öcsön és új helyszínként Nagyvázsonyban. A programok azonban sikeresek, a hangulat olyan, amilyennek lennie kell, és még van egy különleges siker is.

Fejér, Veszprém és Zala megye veszprémi regionális vérellátó központjának igazgatója elmondta: eddig összesen 600-an jelentkeztek Kapolcson véradásra, közülük 520-an adhattak vért,  tőlük összesen 226 liternyivel vettek le.

Kedden délután négy óráig 55-en jelentkeztek, de a tapasztalatok szerint a legtöbben öt, sőt hat óra után "futnak be" - jegyezte meg a főorvos, hozzátéve, hogy kedden "összejöhet" a napi száz véradó, ami megint csak napi rekordot jelent.
 
A jelentkezők 90 százaléka tizen- vagy huszonéves fiatal, a döntő többségük első véradó - tájékoztatott az igazgatónő, hangsúlyozva: szerinte egyáltalán nem közömbösek a mai fiatalok, lelkesen jönnek vért adni, s amelyik tinédzser valamilyen egészségügyi ok miatt nem adhat, nagyon bánatosan távozik, hogy nem segíthetett.

Szabó Zsuzsanna ismertetése szerint a jelentkezők előbb alapos vizsgálaton esnek át, sőt mindegyikükkel személyesen is elbeszélgetnek a vérellátó szakemberei. Akitől leveszik az adott mennyiségű vért, étkezési utalványt, édességcsomagot kap és bőséggel ásványvizet is - mondta.

Kedden Kapolcson tartózkodott Miskovits Eszter főorvos, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója is, aki az MTI-nek elmondta: vérhiány nincs az országban, de az előfordul, hogy átmenetileg egy-egy vércsoportból nincs elegendő mennyiség, vagy rövid ideig kicsi készlet áll rendelkezésre.
   
A főigazgató közlése szerint az elmúlt hónapokban a kórházak vérigénye - teljesítmény-volumenük szabályozása következtében - csökkent, azaz kevesebb a tervezett műtétek száma.
   
Az elmúlt héten néhány napig például az A-pozitív vércsoport hiányzott, de ezzel - mint mondta - minden nyáron így vannak, noha a magyar lakosság 40 százaléka ebbe a vércsoportba tartozik, nyaranként azonban sokan vannak szabadságon és mennek külföldre.
   
Miskovits Eszter hangsúlyozta: az ország vérellátását illetően minden rendben van, "jól állunk".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.