Településrendezési engedélyt kapott a verespataki bányacég

Újabb településrendezési engedélyt adott a romániai Fehér megyei tanács a verespataki aranybányát tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) cégnek, miután romániai bíróságok már kétszer is megsemmisítették a vállalat által kiváltott hasonló dokumentumokat - jelentette be a megyei önkormányzat vezetője.

Ion Dumitrel, a megyei tanács elnöke közölte: azért írta alá az újabb engedélyt, mert ez a dokumentum nem arra jogosítja fel az RMGC-t, hogy elkezdje a beruházást, hanem csak egy tájékoztató jellegű irat, amely az építkezés feltételeit rögzíti.

Az elöljáró bírálta az ezzel kapcsolatos legutóbbi bírósági döntést - amely érvénytelenítette az RMGC hasonló iratát -, mert szerinte a törvényszéki határozatból kiderül: a bírák összetévesztették a településrendezési engedélyt az építkezési engedéllyel.      

Dumitrel felszólította a környezetvédelmi minisztérium illetékeseit, valljanak színt, akarják-e ezt a beruházást, vagy sem, de ne próbálják meg a helyi hatóságokra hárítani a döntés felelősségét.

A korábbi településrendezési engedély érvénytelenítését követően Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy az általa vezetett szaktárca felfüggeszti a terv engedélyeztetési folyamatát, amely jelenleg a környezeti hatástanulmány szakértői elbírálásánál tart. A folyamat felfüggesztéséről szóló döntést hivatalosan még nem jelentették be.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.