Családi sérelem miatt vertek meg rendőrök egy roma fiatalembert?

A Pécsi Nyomozó Ügyészséghez fordult a mohácsi rendőrkapitányság vezetője hétfőn annak kivizsgálására, volt-e köze rendőrnek egy roma fiatalember és barátnője megveréséhez. Erről Gál Vilmos kapitányságvezető beszélt az MTI megkeresésére.

Még pénteken történt Mohácson az az eseménysor, melynek szabadidős rendőr is szereplője lehet. Az ügyben rendőri intézkedés történt, az ezt tartalmazó iratokat hétfőn délelőtt továbbítottam az ügyészségnek - mondta el a kapitányságvezető. Az alezredes arra hivatkozva, hogy a cselekmény innentől már az ügyészség hatáskörébe tartozik, több részletet nem közölt.

Az MTI-nek telefonon sikerült felvennie a kapcsolatot az eset egyik sértettjével K. Zoltánnal. A 19 éves fiatalember elmondta: pénteken este fél tíz körül barátnőjével és rokonával a Duna-parti város egyik benzinkútjánál tartózkodott, amikor három, látszólag ittas állapotban lévő civil ruhás rendőr odalépett hozzájuk.

Rövid szóváltást követően kirángatták az autójából, majd őt és a barátnőjét többször megütötték, megrúgták, közben származására is megjegyzéseket tettek. Hozzátette: miután a támadók elmentek, a történtekről telefonon tájékoztatták a rendőrség ügyeletét. Ezt követően orvoshoz fordultak, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseikről látleletet vetettek.

K. Zoltán közölte, a bántalmazás előzménye, hogy ő korábban autóval ütközött az egyik rendőr édesapjával. Összeszólalkoztunk, de mivel ismertem őt, mert hozzám közel lakik, és az eset nem volt több egy kis koccanásnál, annyiban hagytuk a dolgot, betétlapot sem töltöttünk ki - mondta el. A fiatalember szerint a rendőr az édesapjával történt incidenst sérelmezte, társaival azért verte meg őt és barátnőjét.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.