Ujjé, a Ligetben!
- Többször beszéltünk, és a papa mondta: nem megy a mesefilm.
- Miért nem ment?
- Az úgy volt, hogy megkérdezte: a fényes fele van-e felfelé...
Hát, ez a mi poénunk; az anya meccsen izzad, a gyerek meg alszik, de előtte mesét nézett volna dvd-n, csak nem ment a műsor, mire a meccset néző férfi (a gyerek apja?) telefonon elmagyarázta a papának, hogy nem, apuka, a fényes fele van lefele, úgy már menni fog a film, különben a lányodéknak voltak hullámvölgyeik, de most vezetnek nyolc:ötre; vagy valami hasonló.
Mindenesetre a gyerek alszik.
Ezt Nagy Krisztina - aki Pethő Anitával kiváló női párost alkot - megnyugodva veszi tudomásul, tekintve, meccs még volna néhány. Helyileg, ugye, a városligeti Műjégpályán állunk, eseményileg pedig a kétnapos strandröplabda országos bajnokság döntőjébe nézünk bele, részint, mert ilyesmit azért ritkán látni ilyen környezetben, részint, mert itten lenni mindig jó. A magam részéről - na jó, elmondom - a fiammal járok ide, ennek során (átellenben) etetjük a kacsákat, mászókázunk, s megállapítjuk, hoppá, most megy el a lábunk alatt a száztizenegy éves kisföldalatti, érzed, mennyire rezeg a beton?, s akkor még a Vajdahunyad vára vattacukráról, illetve a király meg vezér bácsikról nem is beszéltünk. Viszont elég az hozzá: a műjég helyén négy homokos pályán vetélkednek a strandröplabdázók, és olyan mecscseket látni, hogy az ember csak les.
- Natiiiiiiiii!
Ez most éppen - a harmadik i hangtól megnyomva - a nők között bajnoki címet szerző Dambendzet, Józsa duó első tagjának szól, és valóban; kár, hogy itt, az újság lapjain nincsen mozgókép, mert ha lenne, akkor most hátradőlhetnék: nézzék csak!, ez ám!, ó, jesz!, így meg most szemléltetni kellene, de azt meg hogy'? Mondjam azt, hogy Nathalie (Natália) és Zsuzsa hihetetlen összhangban készít elő, ugrik oldalvonalig, csap le, hárít, építkezik stb.? Lehetetlen, így inkább szakértőhöz fordulok, akit Nyári Sándornak hívnak; anno bajnok- és kupagyőztes csapatokat gardírozott a sportág hagyományos változatában, sőt 2001-ben ő vezette - mindeddig utoljára - Eb-döntőig a férfiválogatottat, most meg a sporttévében elemez:
- Bármit kérdezzél nyugodtan, mindenre mondom a választ!
- Ilyen meccsek mellett itthon miért nem virágzik a röplabda?
- Ez nagyon jó kérdés, ez annyira jó kérdés, hogy az egész országban ezt kérdezik tőlem! Nem tudom! Nem tudom!
Ellenben Nyárinak van egy olyan érzése, hogy Dambendzeték ott lesznek az olimpián, aztán akkora vehemenciával meséli, most mi van (a főszervezőé az érdem; a profik azok profik; a többiek is röplabdázók, akiknek egy hét szabi után már mozoghatnékjuk van), hogy csak mellékesen jegyzi meg, micsoda trombózisokat élt át, nézzem a lábát, kénytelen volt visszavenni... Ám a lényeg:
- Ez a huszonegyedik század sportja! Akárhol felállítanak egy pályát, a nép már özönlik is!
S miközben azt sem tudjuk, melyik pályát figyeljük a mobillelátóról - a férfiaknál a végül aranyérmes Koch Róbert, Nagy Péter duó szétszántja a talajt -, legföljebb az ránt vissza a valóságba, hogy a pályák melletti plázson (pardon: plage-on), ahol békebelien ül-beszélget-iszogat a nép, megkezdődik a diszkó; valami fergeteg parti (party). Viszont én bemondom az őszintét Nyárinak, hogy tudniillik a kívülálló nem is tudhatja, milyen kondíciót igényel ez a sportág. A reakció:
- Én is kipróbáltam a standröplabdát, igaz, negyven fölött, de játékos- és edzőmúlttal. Már a kitámasztásoknál kezdődött a probléma, és öt perc után úgy jöttem le a pályáról, hogy lábam remegett.
Hümmögünk eztán. És hanyag testtartással nézzük tovább.
